McLaren: „Legyőztük az egyik Red Bullt, akik tavaly 2 másodperccel voltak jobbak…”

megosztás
hozzászólás
McLaren: „Legyőztük az egyik Red Bullt, akik tavaly 2 másodperccel voltak jobbak…”
Szerző:
2019. márc. 30. 17:09

Carlos Sainz Jr. mellett Lando Norris is bejutott a Q3-ba a bahreini időmérő edzésen a McLaren színeiben.

A wokingi csapat Ausztráliában egy felemás időmérőt zárt, mivel Sainz már a Q1-ben kipottyant, addig az újonc Norris ott volt a Q3-ban. Végül a spanyol és a brit sem szerzett pontot, ráadásul Sainz technikai gondok miatt hamar kiesett.

Még több F1 hír:

Bahreinben végig erősnek tűnt a McLaren, és ez az időmérő edzésen is jól látszott. Sainz a 7., Norris a 10. helyet szerezte meg szombat este.

„Nagyon boldog vagyok, hogy mindkét autónkkal sikerült ott lennünk a legjobb tízben. Ez egy kiváló eredmény, még akkor is, ha erősnek tűntünk. A riválisok megszorongattak bennünket, de a különbségek minimálisak voltak, és egész jól használtuk ki a helyzetünket. A Haas előttünk csak kicsivel ment jobban, amire talán nem sokan számítottak.” – mondta Sainz.

„Ez is azt mutatja, hogy a jó irányba haladunk előre, amiért nagyon boldog vagyok. Folyamatosan javulunk, és tanulunk. Ez az eredmény pár hónapja elképzelhetetlen lett volna. 0.5 másodperccel voltunk hátrébb.”

„Egyelőre nehéz megérteni, hogy miért vagyunk olyan közel, vagy miért ilyen szoros minden. Egy biztos, a nézők örülnek ennek, és ma az egyik Red Bullt legyőztük, ami tavaly ugyancsak elképzelhetetlen volt. Tavaly 2 másodperccel voltunk mögöttük, most meg… Kicsit fura, de jó érzés.”

„Gratulálok a csapatnak, mert ez egy nagyszerű eredmény. Keményen dolgoztunk télen, és ez most ki is fizetődött. Boldog vagyok, csak így tovább.”

Sparks fly from the rear of Lando Norris, McLaren MCL34

Sparks fly from the rear of Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Norris

„Az mindenképpen pozitív, hogy mindkét autónk ott volt a Q3-ban. Erre talán nem igazán számíthattunk a hétvége előtt, mert tudtuk, hogy mennyivel vagyunk hátrébb, és milyen erősek az ellenfeleink. Ma valószínűleg sokkal közelebb voltunk, de egyelőre nem ismerjük ennek a pontos okát.”

„Nagyon pozitív, hogy mindkét autónk ott volt a legjobbak között. Ez egy újabb szép lépés előre a csapat számára, amit értékelnünk kell. Reméljük, hogy vasárnap is ez lesz a helyzet, bár a futam mindig egy kicsit más, és a rajtnál sok minden történhet.”

„Volt egy-két hibám ma, de semmi komoly. A 10-es kanyarhoz fordulván blokkoltam is, ami kissé trükkös. Hogy őszinte legyek, kicsit túltoltam. De ott voltam a Q3-ban, szóval még mindig elégedett vagyok.”

Következő cikk
Gasly és Verstappen is küzd a Red Bullal Bahreinben

Előző cikk

Gasly és Verstappen is küzd a Red Bullal Bahreinben

Következő cikk

Hamilton és a Mercedes is a Ferrari egyenesben mért tempójában látja a különbséget

Hamilton és a Mercedes is a Ferrari egyenesben mért tempójában látja a különbséget
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről