Elemzés

Hol lesz helye Lando Norrisnak a Forma-1-ben?

Lando Norris egyre komolyabb tényező a Forma-1-be kerülésre a 2019-es szezonra, ráadásul ott áll mögötte a McLaren is, mint a csapat, amelyik támogatta őt egész karrierje során. De hol találhat helyet magának?

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren
Lando Norris, McLaren
Lando Norris, McLaren
F1 Racing journalist Anthony Rowlinson gets a ride with Lando Norris, McLaren
Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso, Lando Norris, Rudy van Buren, McLaren
Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso, Lando Norris, Rudy van Buren, McLaren
Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso, Lando Norris, Eric Boullier, Zak Brown, McLaren

Bő egy évtizede megvolt Ron Dennisnek is a maga kis kedvenc versenyzője Lewis Hamilton személyében, akit elvitt a Forma-1-ig (hogy aztán korszaka egyik legnagyobb sztárja legyen), most valami hasonló történik Lando Norrisszal, aki mögött szintén ott áll a csapat éppen aktuális ügyvezető igazgatója, jelen esetben Zak Brown.

Ahogy annak idején Hamiltonnál, könnyen lehet, hogy Norrisnál is korszakos egyéniségről beszélünk. Az új üdvöske útja fel van építve a Forma-1-ig, télen Fernando Alonsóhoz hasonlóan részt vett a daytonai 24 óráson, azóta pedig az F2-ben pallérozódik - na de hogy?! A novemberben még mindig csak 19 éves angol első F2-es hétvégéjén, Bahreinben rögtön meg tudta nyerni az első, vagyis a főfutamot, mivel pedig a rövidebbik versenyen is negyedik lett, egy hétvége alatt máris összeszorgoskodott magának kilenc pontnyi előnyt Artyom Markelovval, és további kettőt Sergio Sette Camarával szemben.

Nagyon nehéz nyilván még jóslásokba bocsátkozni, mindenesetre abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy Norris a bajnoki cím egyik, ha nem a legkomolyabb várományosa, és ahogy azt néhány hete a másik McLaren-junior, Nyck de Vries elkotyogta, az F2-es bajnoki cím automatikusan ülést jelent a Forma-1-ben a csapattal kötött szerződés értelmében.

 

Na de hol lesz helye Norrisnak? Alonso gyakorlatilag addig versenyezhet a McLarennél, ameddig akar és ameddig meg nem unja, szóval ő kis túlzással mozdíthatatlan. Ahol Norris próbálkozhat, az Stoffel Vandoorne, akit bár GP2-es bajnokként nagy reményekkel igazolt le a wokingi istálló, azóta sem tudott teljesen felnőni a feladathoz, és ha nem is legyőzni (ez egy újonc számára egy kétszeres világbajnokkal szemben általában egy elég irreális elvárás), legalább megszorongatni.

Tavaly egyébként Vandoorne Alonso rengeteg műszaki hibája miatt majdnem elkapta Alonsót az év végi pontversenyben (13-17), idén viszont már jóval nagyobb a különbség az előzőhöz képest az erősebb autóban ficánkoló spanyol javára (6-22). Összehasonlíthatjuk azt is, hogy az igazi különbség, amivel a spanyol legyőzi Vandoorne-t csapaton belül, az az időmérős teljesítmény. Alonso valamivel szinte mindig Vandoorne elé kvalifikálja magát, innentől pedig nyilván minden könnyebb lesz neki, hiszen például kisebb valószínűséggel keverik balesetbe, ami például a belgával már előfordult idén.

Norris előbb vagy utóbb, legfeljebb az adott bajnokságban töltött második évében mindent megnyert, ahol csak elindult. Ha ezt idén is megcsinálja, akkor pedig Isten óvja a konkurenciát, esetünkben Stoffel Vandoorne-t a McLaren üléséért folytatott harcban. Na és akkor még a csapat másik saját nevelésű ifistájáról, Nyck de Vriestől nem is beszéltünk még... Talán nem véletlenek az összehasonlítások a négyszeres világbajnok honfitárssal, Hamiltonnal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo kétéves F1-es szerződést szeretne
Következő cikk Gasly: Alapos elemzést igényel, mi történt velünk egy hét alatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország