McLaren: Két csapat elképesztő fizetésekkel próbálta elcsábítani a dolgozóinkat!

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl arról nyilatkozott, hogy miközben nekik a költségvetési sapka bevezetése miatt csökkenteniük kellett a költségeiken, addig két másik csapat elképesztő fizetéssel próbálta elcsábítani a dolgozóikat.

McLaren: Két csapat elképesztő fizetésekkel próbálta elcsábítani a dolgozóinkat!

A Forma-1-ben jelenleg egyértelműen a költségvetési sapka összegének állítólagos túllépése van a középpontban, sajtóhírek szerint két csapat, a Red Bull és az Aston Martin lehet érintett, előbbi egyes információk szerint 10 millió dollárral léphette át a sapkát.

Erről nyilatkozott a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is Szingapúrban, aki azzal kezdte, hogy nincs bizonyítéka semmire, így általánosságban szeretne beszélni. A költségvetési sapka bevezetése miatt a McLarennek több dolgozót el kellett bocsátania, míg más munkatársainak a fizetését csökkentette, hogy az összeg alatt tudjanak maradni.

Még több hír:

Azonban a német csapatvezető szerint még így is volt két olyan csapat, amelyek elképesztő fizetéseket ajánlva próbálták magukhoz csalogatni a McLaren dolgozóit:

„Hihetetlenül agresszív munkaerő-felvétel folyt még a költségvetési sapka bevezetését követően is, különösen két csapat részéről. Elképesztő fizetési ajánlatokat tettek, hihetetlen juttatási csomagokkal kiegészítve, és mindannyian csodálkoztunk, hogy ez mégis hogyan lehet lehetséges.”

„Ezért örülünk neki, hogy tisztázva lesz ez a kérdés, és kiderül, hogy mi nem voltunk ügyesebbek, vagy valóban szabálysértés történt, amivel magyarázatot kaphatunk arra is, hogy bizonyos csapatok miért tehettek meg bizonyos dolgokat, amikre mi egyszerűen képtelenek voltunk” – idézte a csapatfőnököt a RaceFans.

Kiderült, miért hajtott a bokszba Verstappen az időmérő végén...

megosztás
hozzászólás
Russell csalódott: „Megvolt a lehetőségünk”
Előző cikk

Russell csalódott: „Megvolt a lehetőségünk”

Következő cikk

Verstappen: a riválisok inkább „fogják be a szájukat” a költségsapka kapcsán

Verstappen: a riválisok inkább „fogják be a szájukat” a költségsapka kapcsán