McLaren: kénytelenek voltunk letesztelni a „válságkezelő” képességeinket

Andreas Seidl szerint nagyon értékes tapasztalatokat szerzett a McLaren a 2022-es Forma-1-es szezon elején, amikor egy váratlan krízishelyzetre kellett reagálniuk az elrontott fékhűtésük miatt.

Lando Norris, McLaren MCL36, arrives on the grid

A McLaren nem csak, hogy nem tudta kihasználni a 2022-es technikai szabályváltozás adta lehetőséget arra, hogy visszatérjenek a száguldó cirkusz élmezőnyébe, de a bahreini előszezoni teszten azzal is szembesültek, hogy az alultervezett fékhűtésük miatt egy versenytávot sem tudnának teljesíteni.

A wokingi csapat a sebtében átalakított fékdobbal végül be tudta fejezni az évadnyitó futamot, és Lando Norris egy csodával határos dobogós helyet is szerzett Imolában, de James Key technikai igazgató elismerte, hogy az év eleji problémáik jelentősen visszavetették őket a fejlesztési versenyben.

Még több F1 hír:

Andreas Seidl csapatfőnök, aki azóta a Sauberhez igazolt, a GPFans szerint úgy jellemezte a helyzetet, mintha egy mentőcsapatot kellett volna bevetniük.

„3 éven keresztül folyamatosan fejlődtünk, és ez volt az első alkalom, hogy egy ennyire komoly problémával találkoztunk. Fontos volt látni, hogy csapatként hogyan tudunk megbirkózni egy ilyen krízishelyzettel.”

„Nagyon gyorsan át tudtuk alakítani a kitűzött céljainkat, majd egy nagyon világos tervet tűztem ki a csapat elé azzal kapcsolatban, hogyan kell fejlesztenünk az év során az autót, amit sikerült is teljesítenünk.”

„Ha figyelembe vesszük, hogy a mezőny legvégén kezdtük a szezont, nagyon, nagyon nagy eredmény az, hogy mennyire gyorsan vissza tudtunk térni a konstruktőri bajnokság 4. helyéért folytatott küzdelembe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: Gaslynak nem igazán kell segítség a beilleszkedéshez
Következő cikk Gasly szerint nincs értelme megduplázni a sprintversenyek számát

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország