BRÉKING

McLaren jövőre komoly erőt képviselhet: személyi változások, és új motorpartner

A McLaren idén is egy roppant gyenge évet produkál, a csapatnak nincs esélye a dobogóért harcolni. Ron Dennis szerint a csapat múltja miatt nem szabad leállniuk a fejlesztésekkel.

Írta: N. Márton

A 2014-es szezon remekül kezdődött a brit istálló számára, különösen a tavalyi eredmények tükrében. Kevin Magnussen és Jenson Button is a top3-ban végzett Ausztráliában, de azóta a pontokért is keményen meg kell küzdenie a legendás csapat pilótáinak.

Ron Dennis, aki idén tért vissza a Formula-1-es csapathoz, a Motorsport Magazinnak mondta el, hogy nem mondanak le erről az évről: „Küzdeni fogunk egészen az utolsó nagydíjig, mint egy csapat.”

Mivel a szabályok a következő évre nem változnak jelentősen, így az idei fejlesztések hatással lehetnek a jövő évi autóra is. A McLarent a személyzeti, és a strukturális változások is előrevihetik, igaz ez csak egy lassú folyamat részeként valósulhat meg.

A Red Bulltól érkező Peter Prodromou, és a Honda visszatérése is sokat dobhat az istálló versenyképességén: „Peter Prodromou szeptemberben csatlakozik hozzánk, ez fontos lépés nekünk. Komoly erősítést fog jelenti az aerodinamikai csapatnak, így biztos vagyok benne, hogy jövőre ilyen téren nem lesz gondunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A japán gyár 2015-től száll be a sportba, és a legendás McLaren-Honda páros sikereket ígérhet: „Egyszer már dolgoztunk velük 5 évig, és akkor a versenyek felét megnyertük. Nem aggódom a Honda miatt, az elején lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz, de ilyen az autóverseny, egyszer fent, egyszer lent.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón az Osztrák Nagydíj leggyorsabb köre: Sergio Pérez betette a gépet
Következő cikk Lauda szerint Ricciardo egy nap bajnok lehet, Horner megvédi Vettelt a támadásoktól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország