BRÉKING

McLaren-Honda: Alonso az első számú választás, de Raikkönen is rajta van a listán

A wokingi istálló nem mondott le arról, hogy legalább az egyik ex-versenyzőjét visszacsábítsa Wokingba.

A McLaren nagy erőkkel készül 2015-re, és ha minden jól megy, egy igazán erős felállással kezdhetik meg az évet. A Honda a háttérben már hónapok óta gőzerővel dolgozik az új 1,6 literes V6-os turbóerőforráson, addig a McLaren ezzel párhuzamosan az új gép megépítését és fejlesztési csomagjait készíti el.

A legnagyobb és legérdekesebb kérdést azonban továbbra is az jelenti, hogy kik alkotják majd az új McLaren-Honda párosát. A csapatnál jelenleg Kevin Magnussen, és Jenson Button dolgozik. Ron Dennis, a McLaren első embere azonban nemrég elmondta, akár mindkét versenyzőjét lecserélné, ha két igazi top-pilóta akadna a horgukra. Eric Boullier csapatfőnök hozzátette, már megkezdték a tárgyalásokat a lehetséges versenyzőkkel, de még messze nem döntöttek a felállásról.

A japán gyártó már korábban egyértelművé tette, hogy egy nagyon erős top-pilótát akar 2015-re. Az első számú választás Fernando Alonso, aki 2007-ben versenyzett a csapatnak, de az a kapcsolat csúnya véget ért. Dennis azonban elmondta, szívesen dolgozna újra a spanyollal, akinek a szerződése 2016-ig érvényes a Ferrarival, és úgy tűnik, a kétszeres bajnok maradni fog, miután az olaszok egy LMP1-es autó megépítését tervezik a WEC-ben, amivel Alonso is versenyezhetne.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Az F1-live.hu úgy tudja, hogy a lista második neve nem más, mint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. A német talán kissé csalódott a Red Bullban, de valószínűleg ő is kitart a jelenlegi munkaadója mellett, valamint váltás esetén szívesebben szerződne a Ferrarihoz, ami mindig is az egyik nagy álma volt.

Érdekesség, hogy a McLaren Kimi Räikkönen reaktiválásáról sem mondott le, mint harmadik opció a top-versenyzők között. A finn jelenleg nagyon küszködik a Ferrarinál, de a McLaren jól tudja, hogy mire képes a „Jégember”, aki a legjobb éveit Wokingban tölthette el, 2007-es ferraris bajnoki cím ide, vagy oda.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton tehetségesebbnek tartja magát, mint Rosberg
Következő cikk Bottas: Alonso megnehezíti Raikkönen életét, aki azonban vissza fog vágni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország