McLaren: „Hihetetlen nagy motiváció számunkra, hogy Button velünk marad”

megosztás
hozzászólás
McLaren: „Hihetetlen nagy motiváció számunkra, hogy Button velünk marad”
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. okt. 5. 11:51

Jenson Button maradása hihetetlen nagy motivációval bír a McLaren-Honda számára, legalábbis Eric Boullier csapatfőnök szerint.

Sokáig kérdéses volt 2009 Forma-1 bajnokának helyzete, aki utólag elismerte, valóban elgondolkozott azon, hogy az érvényes szerződése ellenére az év végén búcsút intsen a kategóriának.

Button elmondta, nem lett volna fair, ha egy ilyen nehéz év után egy másik istállóhoz szerződik, vagy elhagyja a Hondával kiegészült McLarent, mely fennállása mélypontját éli meg idén.

Tavaly fordított volt a helyzet, mivel akkor Jenson „könyörgött” azért, hogy maradhasson, most pedig valami hasonló játszódhatott le a McLaren részéről, aminek Stoffel Vandoorne örülhet a legkevésbé, hiszen így a belga tehetség szinte biztosan nem kap jövőre ülést az F1-ben.

Boullier azonban nagyon örül, hogy marad a Button-Alonso páros.

„Ez a bejelentés hihetetlenül motiváló az egész csapat számára, így most megújult lelkesedéssel és izgalommal utazunk Szocsiba.”

Következő Forma-1 cikk
Ecclestone szerint Max Verstappennek már most egy top-istállónál a helye!

Előző cikk

Ecclestone szerint Max Verstappennek már most egy top-istállónál a helye!

Következő cikk

Button és Alonso is csak áradozni tud az Orosz Nagydíjról: ez most komoly?

Button és Alonso is csak áradozni tud az Orosz Nagydíjról: ez most komoly?

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING