McLaren: Habozás nélkül leszerződtetnénk Alonsót!

McLaren: Habozás nélkül leszerződtetnénk Alonsót!

A McLaren egy pillanatig sem gondolkozna azon, hogy leszerződtesse Fernando Alonsót, aki egyszer már versenyzett a wokingiaknak.

2015-től a Honda ismét főszerepet fog vállalni a Forma-1-ben. A japánok, mint motorgyártó és technikai partner térnek vissza a királykategóriába. A hírek szerint azonban a Honda valójában, mint résztulajdonos is jelen lesz a McLaren életében.

A wokingiak korábban már elmondták, hogy a Hondával kötött megállapodásuknak köszönhetően több évre biztosították azt, hogy technikai és pénzügyi szinten is top-istálló maradjanak és hamarosan újra valós esélyekkel pályázzanak a címre.

Ehhez azonban egy igazán erős versenyzőre is szüksége lesz a csapatnak. Kevin Magnussen még túl tapasztalatlan ahhoz, hogy egy ilyen istálló vezére legyen, addig Jenson Button sebessége megkopott és már nem tűnik igazán motiváltnak.

Nem titok, a McLaren célja, hogy visszacsábítsa Alonsót, aki 2007-ben már versenyzett a briteknek, de akkor az a kapcsolat gyorsan és csúnya véget ért. A Honda egyértelművé tette, hogy az első számú célpontja nem más, mint a kétszeres spanyol világbajnok, akit legutóbb a Mercedesszel hoztak szóba. Nico Rosberg azonban hosszabbított a németekkel, így nem valószínű az, hogy Alonso csatlakozni fog hozzájuk.

A spanyol AS Ron Dennist idézte, aki elmondta, a Hondának szüksége van egy igazi top-pilótára és Fernando pontosan ezt testesíti meg. Dennis hozzátette, ha Alonso elérhető, vagy vissza szeretne térni hozzájuk, akkor habozás nélkül aláírnának vele.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A McLaren vezére az olasz sajtónak hozzátette, üdvözítő lenne számukra, ha Alonso visszatérne hozzájuk, és noha korábban voltak közöttük súrlódások és talán a kapcsolat továbbra sem lenne felhőtlen, a legfontosabb az, hogy újra nyerjenek.

Dennis még Sebastian Vettelt nevezte meg, mint opciót, aki ugyanazon a szinten képes vezetni, mint a spanyol társa.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING