McLaren: Ha valaki, akkor Alonso kombinálhatja az Indy 500-at a Forma-1-gyel

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azon a véleményen van, hogy nem sok versenyző számára jó ötlet a Forma-1 kombinálása az ikonikus indianapolisi versennyel, viszont Fernando Alonso megbirkózhat a feladattal.

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

A.S.O.

Fernando Alonso nem titkolt célja a „Tripla Korona” begyűjtése, ami egyelőre csak Graham Hillnek sikerült. A „Tripla Korona” megszerzéséhez az adott pilótának meg kell nyernie az Indy 500-at, a Le Mans-i 24 órás versenyt és a Forma-1-es Monacói Nagydíjat.

Alonso ebből már kettőt kipipálhatott, viszont az Indy 500-on még nem tudott nyerni – eddig kétszer kísérlete meg a győzelmet, első alkalommal a Honda-motor hagyta cserben, a második alkalommal pedig nem tudta kvalifikálni magát a versenyre.

A kétszeres F1-es világbajnok spanyol idén harmadszorra is ki akarja próbálni magát az Indy 500-on, amelyet a koronavírus-járvány miatt augusztusra halasztottak. Ha pedig idén sem tudja megnyerni, a várakozások szerint jövőre újra próbálkozhat.

Még több F1 hír:

Sok pletyka érkezik azzal kapcsolatosan is, hogy Alonso jövőre visszatérhet a Forma-1-be, legtöbbször a spanyol nevét a Renault csapatával boronálják össze, akikkel két világbajnoki címet is szerzett. Ráadásul jövőre nem esik egy hétvégére a Forma-1-es Monacói Nagydíj és az Indy 500, mivel előbbi május 23-án, utóbbi május 30-án kerül megrendezésre, így elviekben kombinálni is lehetne az Indy 500-at az F1-es szezonnal.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azon a véleményen van, hogy ha valaki kombinálni tudja az Indy 500-at a Forma-1-es szezonnal, az Fernando Alonso.

„Ez egy meglehetősen nehéz feladat, amivel nem minden versenyző tudna megbirkózni. Ha Fernando jövőre a Forma-1-ben fog versenyezni, attól függetlenül az indianapolisi versenyen is feltűnhet, ahol a tapasztalata miatt versenyképes lehet és biztonságosan versenyezhet.”

A vezérigazgató szerint a két sorozat kombinálása nemcsak a színvonalas mezőny miatt jelent nagy kihívást, hanem azért is, mert egyik autóból a másikba „ugrani” veszélyes lehet.

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

„Nem csak a versenyképesség szintje miatt kételkedek abban, hogy sok versenyző lenne képes a dologra. Szerintem egyszerűen nem tudnának elég időt tölteni a pályán, így nem hiszem, hogy okos döntés lenne a kombinálás.”

Lando Norris korábban már beszélt arról, hogy szívesen kipróbálná magát az Indy 500-on, viszont Brown szerint Norris rosszul tenné, ha jövőre megpróbálná a dolgot.

„Egy Lando Norrishoz hasonló versenyző számára, aki szerintem ki akarja próbálni magát az Indy 500-on, nem lenne bölcs döntés, ha versenyezni akarna az Indyben, anélkül, hogy „bemelegedne”.” – mondta Brown az IndyStarnak.

 

Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha egy F1-es pilóta egyik szerelője fertőzött lesz, a versenyzőt is azonnal elkülönítik
Következő cikk Marko: „Nincs senki, aki helyettesíteni tudná Verstappent”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország