McLaren: Ha az etikáról beszél a Ferrari, ossza meg a titkos megállapodás részleteit!

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azt kérte a Ferrari csapatfőnökétől, Mattia Binottótól, hogy ha már az etikáról és a transzparenciáról beszél, ossza meg az FIA-val kötött, motorral kapcsolatos megállapodásuk részleteit.

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari komoly kritikák kereszttüzébe került azt követően, hogy az FIA bejelentette, hogy formálisan lezárták a Ferrari-motorral kapcsolatos vizsgálatukat, miután megállapodtak a vörösökkel, de kiemelték, a megállapodás részletei a felek között maradnak.

A megállapodásra azért került sor, mert az FIA nem akart hosszú jogi procedúrákban részt venni ezt illetően, és nem tudták egyértelműen bizonyítani azt, hogy a Ferrari megszegte a szabályokat.

A csapatok persze egyáltalán nem voltak elégedettek amiatt, hogy ők nem láthatták a megállapodás részleteit, nemrég pedig az FIA elnöke, Jean Todt mondta azt a Motorsport.com-nak, hogy ő szívesen megosztotta volna a részleteket.

Még több F1 hír:

Viszont ezt az FIA jogi szabályai miatt csak akkor tehetné meg, ha erre felhatalmazást kapna a Ferraritól, viszont erre nem került sor.

Mattia Binotto nemrégiben a Guardiannek nyilatkozott, amely nyilatkozat nagy port kavart. Ebben az interjúban Binotto azt is elmondta, hogy „etikus feladatuk”, hogy gondoskodjanak a dolgozóikról, ezért nem akarnak túl alacsony költségvetési sapkát.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig úgy gondolja, hogy ezt a morális hozzáállást kellene tanúsítania a Ferrarinak más ügyekben is.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Én is az etikus feladatok oldalán állok. És ha már az etikus dolgokról beszélünk, szerintem kiváló lenne, ha Mattia megosztaná velünk, amit az FIA önkéntesen meg is akart osztani, hogy milyen részletek állnak a titkos megállapodásuk mögött, amivel állítólagosan megszegték a szabályokat.”

„Miközben az etika és a transzparencia témáit érintjük, szerintem jó időzítés lenne, ha megosztanák a részleteket.” – mondta Brown.

A Ferrari riválisai korábban levelet írtak az FIA-nak arról, hogy magyarázzák el, mi áll az olasz istállóval kötött titkos megállapodásuk mögött, azóta viszont a Mercedes már kihátrált.

 

A következő videóban az Alfa Romeo F1 Esport-versenyzőjének virtuális körét nézhetitek meg a Hungaroringen egy WTCR-versenygéppel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Francia Nagydíj, nézők nélkül: A szerződés újratárgyalása szükséges hozzá
Következő cikk Új koronavírus-fertőzéshullám támadja Szingapúrt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország