McLaren: Finoman kell egyensúlyoznunk 2020 és 2021 között

A McLaren technikai igazgatója, James Key arról nyilatkozott, hogy agresszív megközelítést alkalmazott-e a McLaren az MCL35 megalkotásáról, illetve arra is kitért, hogy bár van „A” tervük, alkalmazkodniuk kell.

McLaren: Finoman kell egyensúlyoznunk 2020 és 2021 között

A McLaren február 13-án rántotta le a leplet az idei autójáról, az MCL35-ről, az autóbemutató-eseményen pedig a brit istálló technikai igazgatóját, James Key-t kérdezték.

Tavaly a potenciál beteljesítéséről beszéltél, mennyire agresszív megközelítést alkalmaztatok ezúttal?

„Az MCL34-ből leszűrt tapasztalatokat ötvöztük az új koncepciókkal. Szóval jó néhány területen változtattunk. A kasztni az egyre inkább elterjedő trendet követi, az oldaldoboz nagyon keskeny, így elég komoly feladatunk volt az összeszerelés kapcsán. Az ilyen dolgokat már a legelején el kell tervezni, ugyanis ehhez kapcsolódik a motor installációja is többek között.”

Még több F1 hír:

„Hasonló gyakorlatot végeztünk el a váltó kapcsán is, hogy összhangban legyen a filozófiánkkal. Sokat dolgoztunk a hátsó felfüggesztésen is, szóval szerint a cockpittől hátrafelé a korábbinál jelentősen eltérő megközelítést alkalmaztunk.

„Ezenkívül sok technológia található az autó elülső részén, amelyeket csak az új autónkon tudtunk felvonultatni – ezeket is bemutattuk. Szóval ezek az újdonságok, amelyek nem csak a tavalyi autó kapcsán leszűrt tanulságok alapján készültek, de azok alapján is.”

„Az MCL34 az idei autónk édesapja koncepció szempontjából. Tehát próbáltuk továbbvinni, amit tavaly tanultunk, a 2019-es autó fejlesztése közben terveztük a 2020-as kocsit, szóval együtt volt a két folyamat. És ami nem illett bele az MCL34 geometriájába, azt megkísérelhettük beépíteni az MCL35-be.”

További híreink:

Tudsz mesélni egy kicsit a 2020-as terveitekről? Hogyan akartok versenyképesek maradni 2020-ban, miközben 2021-re is fel kell készülnötök? Van egy „A” tervetek ezt illetően?

„Igen, van „A” tervünk. De ezek között a körülmények között „B” és „C” tervre is szükség van. Kemény feladat. De bizonyos mértékig minden csapat előtt ugyanaz a feladat áll: mondhatni egy vicces mixet kell kreálni az idei autó fejlesztése és a 2021-es autó fejlesztése között.”

„Meg is vannak az erre vonatkozó terveink. Tudjuk, miket terveztünk el, és így is szeretnénk csinálni a dolgokat. De emellett alkalmazkodnunk is kell a körülményekhez, hogy hol járunk, viszont 2020-ról semmit nem tudunk átvinni 2021-re, szóval tiszta lapról kellett indulnunk. Nagyon finoman kell majd egyensúlyozni az egész szezonban.”


Egy újabb látványos jelenet a McLaren barcelonai filmforgatásáról. A britek minden modern technikát bevetettek annak érdekében, hogy nagyon érdekes felvételeket rögzítsenek az új autóval.

megosztás
hozzászólás
Hosszabbított a Scuderia AlphaTauri és a Casio
Előző cikk

Hosszabbított a Scuderia AlphaTauri és a Casio

Következő cikk

A McLarennél abban bíznak, több függ majd a pilótákon 2021-től

A McLarennél abban bíznak, több függ majd a pilótákon 2021-től
Hozzászólások betöltése