McLaren: fájdalmasan kevés pontot szereztünk az elmúlt három versenyen

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elismerte, hogy „fájdalmas” élményként vonul be a csapat történelmébe az elmúlt három Forma-1-es verseny, miután csak 4 pontot szereztek három hétvége alatt.

McLaren: fájdalmasan kevés pontot szereztünk az elmúlt három versenyen

Véget ért a 2021-es Forma-1-es szezon utolsó és egyben leghosszabb triplázása, a McLaren pedig borzalmas versenyeken van túl: 3 futam alatt mindössze 4 pontot tudtak szerezni, szemben a nagy rivális Ferrari 46 pontjával, akik így nem csak, hogy átvették a konstruktőri bajnokság 3. helyezését a wokingiaktól, de az előnyüket 39,5 pontosra növelték velük szemben.

Lando Norris Mexikóban a motorcseréjét követően csak a 18. helyről rajtolt, és a 10. helyre tudott javítani, míg Daniel Ricciardo nem tudta pontokra váltani a 7. rajthelyét, miután az első kanyarban nekiütközött Valtteri Bottasnak.

Brazíliában Ricciardónak fel kellett adnia a futamot, miután megrepedt a motorja mentén a karosszériája, Norris pedig egészen a 10. helyig csúszott vissza az 5. helyről rajtolva, és nem voltak szerencsések legutóbb Katarban sem: Ricciardo egy szenzorhiba miatt a verseny nagyrészét feleslegesen azzal töltötte, hogy megpróbált spórolni az üzemanyaggal, Norris pedig úgy tűnt, hogy a top 5-ben végezni, de ő kapott másodjára defektet a futamon Valtteri Bottas után.

Még több F1 hír:

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint az eredményeik nem festenek pontos képet arról, milyen teljesítményre lettek volna képesek:

„El kell fogadnunk, hogy ez az elmúlt időszak nagyon kemény volt az egész csapat számára, fájdalmas, hogy 3 verseny alatt csak 4 pontot tudtunk szerezni” – nyilatkozta Seidl a katari futam után többek között a Motorsport.com-nak.

„Ha megvizsgáljuk azonban, hogyan vesztettünk ennyi pontot, azt látjuk, hogy általában rajtunk kívül álló dolgok, vagy a balszerencse alakította így a dolgokat, ez pedig a sporthoz tartozik.”

„Szerintem önerőből is megszerezhettük volna a 4. vagy az 5. helyet” – mondta Seidl Norris versenyéről. „Még nagyobb kár, hogy a defekt két rossz verseny után jött, és egyszerűen jó lett volna ismét sok pontot szerezni, függetlenül a konstruktőri bajnokságtól.”

„Jó volt látni Katarban, hogy erős volt az autónk, mindkét pilótánk erős teljesítményt nyújtott, és a csapat is jó munkát végzett a bokszkiállássokkal. Nem tudunk mást tenni, mint megpróbálunk visszavágni Szaúd-Arábiában.”

A McLaren egyelőre még nem tudja, hogy pontosan mi okozta Norris defektjét, és kutatják, miért hibásodott meg Ricciardo autója a futamon, Seidl szerint pedig fontos lenne a 2022-es szezon szempontjából, hogy jó eredményekkel menjenek a téli szünetre.

„Sajnos az elmúlt három verseny nem a mi elképzeléseink szerint alakult. A legfontosabb most az, hogy az utolsó két futamon is harcoljunk, mert papíron még van esélyünk (a Ferrari legyőzésére) a konstruktőri bajnokságban.”

„A bajnokságtól függetlenül is jó eredménnyel szeretnénk azonban hazamenni a téli szünetre.”

megosztás
hozzászólás
Sainz nem jelent veszélyt Leclerc csapaton belüli státuszára
Előző cikk

Sainz nem jelent veszélyt Leclerc csapaton belüli státuszára

Következő cikk

Piastri: Szerintem a Csou ellen irányuló kritikák nem korrektek

Piastri: Szerintem a Csou ellen irányuló kritikák nem korrektek
Hozzászólások betöltése