BRÉKING

McLaren: Évek is eltelhetnek ahhoz, hogy újra világbajnokok legyünk

A wokingi istálló teljesen reálisan próbálja meg kezelni a helyzetet, miközben a Honda részéről ott van a nyomás, hiszen a japánok jövőre azonnal nyerni akarnak és harcban lennének a bajnoki címért. A McLaren szerint ez nem lesz olyan könnyű.

A McLaren relatíve erősen kezdte az évet, miután Daniel Ricciardo (Red Bull) kizárásával az újonc Kevin Magnussen mellett Jenson Button is dobogós helyezést szerezhetett. Azóta azonban folyamatos mélyrepülésben van a wokingi istálló, mely nem találja a helyes utat, noha a csapat megállás nélkül fejleszti az autóját, képtelen harcban lenni a jobb helyekért.

„Mindig is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk idén. Már a téli teszteken látszott, hogy a Mercedeshez képest 1, vagy 1,5 másodperccel vagyunk lassabbak. Tudtuk, hogy nem vagyunk elég versenyképesek. Az első öt versenyen a mezőny körülbelül visszatért arra a szintre, mint amit a téli teszteken láthattunk az erősorrendet illetően. Mi is ott vagyunk, ahol télen voltunk, ami talán a negyedik, vagy az ötödik leggyorsabb csapatot jelenti, függően attól, hogy milyen pályán versenyzünk.” – fogalmazott Eric Boullier versenyigazgató a Formula-1 hivatalos honlapjának adott exkluzív interjújában.

„Ennek ellenére tudjuk, hogy hol kell lennünk, de nem lehet két, három, négy, vagy öt hónap alatt ezt megvalósítani. Nézzék csak meg az olyan csapatokat, mint a Red Bull Racing, vagy a Mercedes. A Mercedes egy világbajnok csapatot vett át, és három-négy évre volt szükségük ahhoz, hogy visszatérjenek arra a szintre.”

„A Red Bull megvásárolta a Jaguart, majd utána öt év telt el, míg bajnok lett. Tehát ostobaság lenne azt gondolni, hogy ez a fajta felzárkózást néhány hónapon belül meg lehet valósítani. Időre van szükségünk. Nem mondanám azt, hogy három-négy évre van szükségünk ehhez, de egy kis időnek mindenképpen el kell telnie.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A McLarent is frusztrálja, hogy a fejlődési ütemük nem olyan, mint azt várták.

„Nem mondanám azt, hogy mindez kiábrándító lenne, de frusztráló mindenképpen. Ez a fejlődési görbe nem volt elég meredek a szezon elején, de egy ideje már dolgozunk rajta. Egyszerűen időbe telik legyártani az új alkatrészeket, melyek hatással vannak a teljesítményünkre.”

Időközben a McLaren is megkezdte a munkálatokat az új autóján.

„Szükség van egyfajta rugalmasságra a csapaton belül, így ezzel párhuzamosan már a jövő évi autón is dolgozunk. A különbség az, hogy mindeközben folyamatosan fejlesztjük az idei autót, melyet majd összehasonlíthatunk a jövő évivel. Arra van most szükségünk, hogy egy jobb stratégiát dolgozzunk ki és ne tévedjünk el a terveink között. Ezzel együtt az új motor is fontos elemet képez ebben.”

Hiába a legerősebb és legjobb Mercedes motor, a McLaren nem akar életre kelni.

„Elsősorban az aerodinamika az a terület, ahol fejlődnünk kell. Ez az, ahol a legtöbbet szenvedünk. Egyszerűen hiányzik a megfelelő leszorító erő, ami hatással van a gumikezelésre is.”

Magnussen teljesítménye is visszaesett.

„A legutóbb két versenye már jó volt. Monacóban könnyedén a hatodik helyen érhetett volna célba és a rajtja ragyogó volt. De azt is tudom, hogy időről időre egy jó autót kell számára biztosítanunk. Most egy olyan autó dolgozik alatta, amivel talán a 6. és a 9. hely között képes célba érni. Ha ezt teljesíteni tudja, akkor az nem rossz. Persze nem vagyunk elégedettek ezzel, és igen, Ausztrália után küszködött egy kicsit, de ez várható volt, hiszen mindez a tanulási folyamatának része. Barcelona óta nagyon jó a kapcsolata a mérnökökkel. Minden alkalommal, amikor a beállításokon változtatunk, a helyes utat választja. Napról napra fejlődik.”

Alapvető problémák a csapatnál.

„Az egyik legfontosabb tényezőt a stabilitás jelenti. Ha néhány éven át nem rendelkezel ezzel az ideális stabilitással, akkor nehéz dolgod lesz. Ilyenkor nem várhatod el azt, hogy két hónap alatt megváltod a világot, de még két év is kevés hozzá. Mindent a helyére kell tenned és mindent a helyén kell működtetned ahhoz, hogy igazán versenyképes legyél. Ha megnézzük a Red Bullt, láthatjuk, hogy alapvetően egy nagyon jó autóval rendelkeznek, akárcsak a korábbi években, de most a motorral gondjaik vannak. Ugyanez a helyzet a McLarennél is, csak fordítva.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Rosberg nyomás alatt jobb, mint Hamilton! Alonso és Raikkönen kellene még melléjük
Következő cikk Videón Rosberg rajtelsőségét érő köre Kanadából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország