BRÉKING

McLaren és a jubileumok: 10. Bahreini Nagydíj, Button 250. rajtja ezen a hétvégén

Eric Boullier elmondta, az idő rövidsége miatt nem lesznek nagy fejlesztések Bahreinig, és az erősorrendben sem lesz változás. A McLaren versenyigazgatója egy hibátlan hévégével és pontokkal lenne elégedett, míg a versenyzők az esti futamnak örülnek.

Jenson Button:

"Nehéz elhinni, hogy ezen a hétvégén lesz a 10. Bahreini Nagydíj - 2009-ben megnyertem, és elég sokszor nyújtottam jó teljesítményt ezen a pályán. Igazán élvezem a kihívást, amit ez a pálya jelent. Mindig érzed, hogy egy kicsit többet tudsz kihozni magadból, az autóból, és ettől lesz nehéz vezetni rajta, de egyben meg is jutalmaz. A vasárnapi lesz a 250. nagydíjam. Őrület: olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy a 200. nagydíjamat ünneplem - tettem mindezt egy győzelemmel a McLarennek 2011-ben. A dolgok sohasem csillapodnak a Forma-1-ben, és kihívással állunk szemben Bahreinben: a pálya első esti futama lesz. Érdekes lesz látni, milyen versenyben lesz részünk villanyfényben - az éjszakai versenyzés mindig fokozza a hangulatot és az esemény színvonalát. Úgy vélem, ez a hétvége sem lesz más ezen a téren. Az első két futamon hasznos pontokat szereztünk, és mindig is ez volt a célunk a tengerentúli futamokra. Remélem, ezen a hétvégén is bezsákolunk valamennyit."

Kevin Magnussen:

"Jó lesz egy olyan pályán versenyezni, amin már vezettem Forma-1-es autót - a téli teszten négy napot töltöttem el az autóban. Igaz, ez nem igazán jelent komoly különbséget, mivel elég gyorsan meg tudsz tanulni egy új pályát, köszönhetően a szimulátorban szerzett tapasztalatnak is. Ez azt jelenti hogy pénteken rögtön padlózni tudod. Nem kell megismerkednek a pályával, összeszokni. Habár a sakhiri pálya rendelkezik pár gyors kanyarral, nem olyan gyors, mint Sepang, így remélem, valamivel versenyképesebbek leszünk ezen a hétvégén, mint előtte voltunk. Még mindig azt gondolom, hogy a pályahőmérséklet és a leszorítóerő hiánya miatt nehéz lesz eljuttatni az autót abba a tartományba, amit Melbourne-ben találtunk. Remélem, képesek leszünk elérni egy tisztességes egyensúlyt a futamra. Maga a verseny este lesz, így a pálya valamivel hűvösebb, mint a korábbi nagydíjakon. Feltételezem, ez mindenkinek segíteni fog, de szerintem mi is hasznot húzhatunk belőle. Mindig izgalmas kipróbálni új dolgokat. és tényleg remélem, a 10. Bahreini Nagydíj nagy siker lesz."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Felipe Massa munkában: Onboard felvétel Malajziából
Következő cikk Alonso és Raikkönen: Jobb eredményekre számítunk Bahreinben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország