Forma-1 Katari Nagydíj

McLaren első sor a katari sprintkvalin, rengeteg köridőt töröltek!

A McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris szerezte meg az első két rajthelyet a ma esti sprintfutamra, miközben záporoztak a köridő-törlések, Max Verstappen pedig "csak" a harmadik lett, de így is jó esélye van a világbajnoki címének bebiztosítására.

Oscar Piastri, McLaren MCL60

Rendhagyó módon egy „ismerkedő edzést” rendeztek a katari sprintkvalifikáció előtt, mivel a Pirelli gumijaival gondok adódtak, emiatt pedig a pályát is kissé módosították – erről itt olvashattok bővebben.

A 10 perces edzés után 10 perc szünet jött, majd magyar idő szerint 15:20-kor kezdetét vette a sprintkvalifikáció. Az SQ1 elején Russell állt az élre, majd Verstappen vette át a vezetést a brit pilótától, aki mögött a két McLaren jött.

Pályaelhagyás miatti köridőtörlésből sokat láthattunk, Sargeantnek az összes gyors körét törölték, így az utolsó helyen esett ki a Williams pilótája. Rajta kívül Stroll, Albon, Cunoda és Magnussen búcsúzott.

Csou úgy menekült meg, hogy Cunoda idejét is törölték pályaelhagyás miatt, míg Stroll és Magnussen nagyon elégedetlen lehetett – a kanadai 9 tizedmásodpercet, a dán pedig 1 másodpercet kapott továbbjutó csapattársától.

Az SQ1 és az SQ2 között kiderült, hogy 8 pilótát is vizsgálni fognak amiatt, hogy a vád szerint nem tartották be a maximum deltaidőre vonatkozó irányelvet, köztük a két Mercedest, Strollt és Albont is – a sprintkvalifikáció után kerül majd sor a vizsgálatra.

Még több F1 hír:

Az SQ2-ben is záporoztak a köridő-törlések, többek között ennek köszönhető, hogy Gasly mellett Hamilton is búcsúzott a második felvonásban, rajtuk kívül a két Alfa Romeo és Lawson esett ki – utóbbi bocsánatot kért a csapattól a hibája miatt.

Kisebb meglepetésre az SQ2-ben Norris végzett az élen, Verstappen elé pedig Russell és Perez is befért. Az SQ3-ban folytathatta még Alonso, a két Ferrari, Piastri, Hülkenberg és Ocon.

Az SQ3-ban is rengeteg kört töröltek, Verstappen így csak rövid időre állt az élre, ezt követően a két McLaren futott 1:24.5-ös időt, Norris 39 ezreddel vezetett Piastri előtt, míg Verstappennek mért köre sem volt.

Az utolsó körén Piastri 1:24.4-re tudott javítani, ezzel ő szerezte meg a pole-t a sprintre, mögötte Norris, Verstappen, Russell, Sainz, Leclerc, Hülkenberg, Perez, Alonso és Ocon jött.

A sprintfutam magyar idő szerint 19:30-kor veszi majd kezdetét, élőben közvetíti az M4 Sport, és ha Verstappen az első 6 hely valamelyikén végez, akkor azzal megszerzi a harmadik világbajnoki címét.

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Australia O. Piastri McLaren 81 McLaren Mercedes 18 1'24.454   229.331
2 United Kingdom L. Norris McLaren 4 McLaren Mercedes 14 +0.082 0.082 229.109
3 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 12 +0.192 0.110 228.811

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Katari Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)
Következő cikk Oscar Piastri: Adok 5 percet az FIA-nak...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország