BRÉKING

McLaren: Csak óvatosan a jósolgatással!

A McLaren csomagját előzi meg a legnagyobb várakozás, mielőtt pályára gurulnak pénteken az átépített MP4-28-cal. Jonathan Neale szerint ne ragadtassuk el magunkat.

A híresen alulteljesítők között van a McLaren, a Sauber, és a Williams is, de a legtöbben a wokingi csapat fejlődésére kíváncsiak – már ha sikerül előrelépni, mert senki sem tétlenkedett.

„Nagyon keményen dolgoztunk az autón, és már sokkal jobban értjük azt – sok energiát fektettünk bele, hogy így legyen”- mondta Neale a mai telefonos interjúban.

„Természetesen az első európai versenyek olyan területet jelentenek, melyben mindenki más szintén hoz fejlesztéseket, és a fejlődésünket a többiekhez mérjük. Tehát óvatosak leszünk, és azt mondom, a fejlődésünkre szombat délután vagy vasárnap derül majd fény”- jegyezte meg visszafogottan. „Elégedett vagyok azzal, ahogy jelenleg dolgozik a csapat, és sokat és szorgalmasan dolgoztunk; volt egy egyenes vonalú tesztünk is, hogy kiértékeljünk pár rendelkezésre álló információt. De óvatosak leszünk a jelenlegi szakaszban, amíg meglátjuk, hol is állunk.”

„Bizonyos dolgok működni fognak, míg mások nem”- folytatta. „Még nagyon sok munka vár ránk pénteken is, szóval nem úgy látom dolgot, hogy képesek lennénk jelentős mennyiségű fejlesztés nélkül futtatni az autót péntekenként az előttünk álló időszakban. Továbbra is nagyon keményen fogunk dolgozni ezen.”

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Neale nem kívánta részletezni a változásokat. „Nagyon sok alkatrészről van szó ahhoz, belemenjünk ebbe, de mindezek mellett az a fő feladatunk, hogy megoldjuk a korrelációt érintő problémát. A kollégák nagyon sokat tudnak erről más csapatokban, de én inkább nem fejteném ki pontosan, mely alkatrészeket cseréljük ki, amíg nem döntjük el péntek este, melyik elemek maradnak fent az autón szombatra.”

Szintén korai lenne megmondani, hogy a Pirelli módosított kemény keveréke segíti vagy hátráltatja a McLarent.

„Ha megnézzük az utóbbi két-három futamot, akkor láthattuk, hogy az autó nyers tempója nem garancia a versenytempóra. Láttuk, amint egyesek a pole-ba kerülnek, majd a hetedik helyen végeznek. Láttuk, amint egyesek egészen hátulról jönnek fel, és van pár rendkívüli etapjuk. Még mindig nagyon sok dolgot kell tisztázni az autó beállítását illetően, és nagy a játéktér; majd ott van még a gumik kiaknázása és a vezetési stílus is. Nem gondolom, hogy ésszerű lenne feltételezni, ez most jobb vagy rosszabb lesz-e az autó teljesítménye szempontjából.”

„Persze a jó egykörös tempó is fontos, hogy jó pozícióba hozd a versenyződet a rajtrácson, és az képes legyen harcolni a pontokért, de nagyon sok dolgot kell tenned, miközben a pályán vagy, és a csapatok még mindig tanulnak. A Pirelli nagyon szorgalmasan dolgozik együtt velünk, és ez remek. Nem gondolom, ez most hasznos vagy hátrányos lenne végül.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger: Vettel helyesen cselekedett, Rosberg helyében pedig nem értettem volna az üzenetet
Következő cikk Montezemolo: Massa nagyon erős, de Alonso a világ legjobb versenyzője!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország