BRÉKING

McLaren: Button akár még dobogóra is állhatott volna Bahreinben a 250. versenyén

Jenson Button és Kevin Magnussen mellett Eric Boullier sportigazgató is szomorúan nyilatkozott Bahreinben a versenyt követően, de az MP4-29 összességében nem volt rossz.

Jenson Button

Kicsit szomorú vagyok, mert mindenképpen szerettem volna jó eredményt elérni a 250. F1-es versenyemen. Voltak jó pillanataink, amikor nem voltunk messze a dobogótól, és a tempónk is jobb volt, mint korábban, de végül csalódottan hagyjuk el Bahreint, mivel egyik autónk sem ért célba.

A csapat azonban nagyon jó munkát végzett, különösen a gumik terén, mert remekül tudtuk kezelni a helyzetet, ami korántsem volt egyszerű. Keményen nyomtuk és mindent megtettünk, de a Mercedes ma egyszerűen elérhetetlen volt. Ugyanez volt a helyzet Ausztráliában és Malajziában is. Sokkal gyorsabbak voltak, mint mi.

Ez egy érdekes és nehéz verseny volt, de azt hiszem, vannak pozitív pontok, melyekbe kapaszkodhatunk a folytatást illetően. Ennél azonban többre lesz szükségünk. Az mindenképpen biztató volt, hogy ott tudtunk lenni a legjobb helyek közelében és a tempónk valós volt. Sajnálom, hogy az autónk nem bírta, de idén nagyon nehéz a munka az új motoros csomagokkal.

Kevin Magnussen

Kicsit csalódott vagyok, mert még a futamot sem tudtam befejezni. Ez valójában nem az én versenyem volt. A rajtom sem sikerült igazán, és rögtön elvesztettem három helyet. Nagyon gyorsan zajlottak az események és össze is értem az egyik Ferrarival. Nem számítottam olyan korai féktávra tőle, de nem történt komoly baj.

A csapattal ki kell elemeznünk ezt a hétvégét, mert voltak biztatóbb jelek, de összességében nem tudtunk akkorát előrelépni, mint azt szerettük volna. Biztos vagyok benne, hogy ebből a hétvégéből is sokat fogok tanulni, és ugyanaz igaz a csapatra is. Kínában jobb lehet a helyzet, mivel most több időnk lesz a fejlesztésekre.

Eric Boullier

Mindannyian csalódottak vagyunk az elért eredmény miatt. Sajnos egyik autónk sem tudott célba érni, ami kiábrándító, de tudjuk, hogy ebben az évben a technika és a megbízhatóság mindennél fontosabb és nehezebb. Magától értetődik, hogy keserű szájízzel hagyjuk el Bahreint.

Nyilvánvaló, hogy nem a mi autónk volt a leggyorsabb ezen a hétvégén és a Mercedes elérhetetlen volt mindeni számára, de azt hiszem, a dobogó, vagy egy negyedik-ötödik hely elérhető lett volna. A tempónk megvolt hozzá, és Jenson valóban jó helyen állt, valamint az autó megbízhatónak tűnt.

Nagyon agresszíven fejlesztjük az autónkat és bizakodhatunk, mert az új csomag nagyon jónak tűnik. Barcelonában minden megváltozhat, de most csak Kínára koncentrálok, hiszen az lesz a következő állomásunk. Most lesz egy kis időnk a szusszanásra, de nem sok, mert a többiek is keményen dolgoznak azon, hogy előrébb kerüljenek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg káromkodott a sisak alatt, szerencsére nem hallottuk: lehet bízni Hamiltonban
Következő cikk Hamilton: ez rendes versenyzés volt, mint a gokartos időkben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország