McLaren: az eső egyet jelent a reménnyel?

Sergio Pérez szerint az esős körülmények csak segíthetnek az MP4-28-on. Jenson Button nem tudja, hol állnak.

Jenson Button:

„Egyszerűen nem tudjuk, hol állunk. Mi voltunk az egyetlenek, akik sok üzemanyaggal mentek ki a pályára. Délelőtt sokat mentünk, mivel szerintünk kiegyensúlyozottak voltak a körülmények az intermediate abroncsoknak. Sikerült begyűjteni pár hasznos információt. Délután addig vártunk, hogy a körülmények megfelelőek legyenek egy összehasonlításhoz, mivel elvégeztünk pár módosítást az autón. Jó lenne, ha több abroncs állna rendelkezésünkre. Sajnos nem ez a helyzet. Mindamellett nagyon csúszott a pálya. Még az egyenesekben is volt aquaplaning. Mindez végsebesség mellett. Ez nagyon szokatlan egy Forma-1-es autóval.”

Sergio Pérez:

„Összességében nagyon keveset mentünk ma. Ha ki is mentünk, akkor a körülmények mások voltak, mint a többiek esetében. Szombaton valamivel okosabbak leszünk. Összességében nem vagyok túl elégedett az autónkkal. Tanultunk pár dolgot, mivel a körülmények változtak. Remélhetőleg holnap jobban fog menni, igaz, ugyanilyen körülményeket jósolnak. Az időmérőn esni fog – legalábbis is ezt mondják. A verseny 50-50. Sohasem tudhatod, ha Sao Paulóról van szó. Azt tudjuk, hogy mit kell megoldanunk száraz időjárás esetén. Esőben egy erős futamunk lehet itt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING