Forma-1 Brazil Nagydíj

McLaren: Az Aston Martin visszatért az év eleji formájához

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint az Aston Martin újra a szezon elején mutatott erős formájában tündököl, ezért nagyon oda kell tennie magát a wokingi alakulatnak, hogy megőrizzék a konstruktőri negyedik helyet.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, arrives on the podium

Úgy látszik, hogy bár a világbajnoki címért folyó küzdelem hamar eldőlt, a további helyezések sorsa egészen az utolsó futamig bizonytalan lehet. Az egyéni bajnokságban a negyedik helyen álló Fernando Alonso alig egy hajszállal vezet Norris és Sainz előtt, míg a konstruktőröknél a McLarennél az előny.

Brazíliában az elmúlt futamokon mutatott gyenge teljesítmény után úgy tűnik, hogy az Aston Martin képes volt optimalizálni a csomagját, és ennek köszönhetően egy harmadik és egy ötödik hellyel távoztak a legutóbbi versenyhétvégéről. Ez pedig a konstruktőrök között 19 egységre csökkentette a lemaradásukat a wokingi alkulattal szemben.

„A mi oldalunkról tudomásul kell vennünk, hogy az Aston, úgy tűnik, visszatért oda, ahonnan a szezon elején indult” – jelentette ki Stella a RacingNews365.com közlése alapján a legközelebbi versenytársukkal kapcsolatban.

„Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy az utolsó néhány versenyen erős pontokat szerezzenek (a pilótáink)” – folytatta a McLaren csapatvezetője, aki a Red Bullra is kitért, hiszen mint mondja, van néhány gyengeségük a bikásokhoz képest.

„Jelenleg nem a piszkos levegőben jön ki a legjelentősebb különbség, hanem főként a használt gumikon mért köridőben” – vélekedett Stella. „Ahogy láttuk, az új gumikon képesek vagyunk harcolni a pole pozícióért, de amint a gumik degradációja elkezdődik, úgy tűnik, hogy Max és a Red Bull nem szenved ettől ennyire.”

Az említett Max Verstappen Brazíliában megdöntötte Ascari 70 éven át tartó rekordját, ugyanis a győzelmi aránya idén a hollandnak minden korábbinál jobbra sikeredett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli szerint nem a gumikon múlik, mennyire izgalmasak az F1-es sprintek
Következő cikk Mire gondolt Horner, amikor azt mondta, Perezt "szándékozzák" az autóba ültetni 2024-ben?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország