McLaren: „Alonso döntött úgy, hogy távozik…”

A McLarennél már nem akarnak arról beszélni, hogy Fernando Alonso miért nem versenyez a csapatnak, mivel a britek nagyon meg akarták őt tartani, de a spanyol úgy gondolta, nem lesz versenyképes az idei autó.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren mindent megtett azért, hogy Fernando Alonso az F1-es csapat versenyzője maradjon, de a világbajnok nem látta a potenciált a 2019-es autóban, amit így Carlos Sainz Jr. mellett Lando Norris vezethet, miután Stoffel Vandoorne-nak a gyenge teljesítménye miatt mennie kellett. A spanyol és a brit versenyző pedig nagyon jó munkát végez, és a McLaren immáron magabiztosan tartja a 4. helyét a konstruktőri bajnokságban.

Még több F1 hír:

Sokan azt mondták, hogy Alonso hibázott, amikor visszadobta az idei autót, mert azzal erősebb eredményekre lenne képes, valamint a britekben megvan a fejlődési potenciál ahhoz, hogy közelebb kerüljenek az élmezőnyhöz. A spanyol rendre úgy nyilatkozik, hogy semmit sem bánt meg, miközben a McLaren legutóbb azt mondta, nincs szabad helyük számára, de ha úgy dönt, hogy egy másik csapattal térne vissza jövőre a rajtrácsra, azt támogatni fogják, független attól, hogy Alonso a márka nagykövete.

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke nem akar már arról beszélni, hogy Alonso miért nem tagja az F1-es mezőnynek a csapatuknál: „Fernando tavaly egy olyan döntést hozott, miszerint nem rendelkezik egy versenyképes autóval, így befejezi az F1-es karrierjét, amit el kellett fogadnunk, és Zak (Brown) úgy döntött, hogy aláír Landóval és Carlosszal. Két olyan versenyzővel tette ezt meg, akik mindent megtesznek, még a teszteken is, ami igencsak korlátozott.” - mondta Seidl, válaszolván arra a kérdésre, hogy Fernando miért is nem tesztel többet a McLarennek.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

„Úgy gondolom, az a tény, hogy ilyen korán bejelentettük Carlos és Lando maradását a következő évre, megmutatja, hogy mekkora a bizalmunk feléjük. És ahogy azt már mondtam, nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a sebességükkel, azzal a munkával, amit velünk végeznek, kezdve a hozzáállásukkal, valamint azzal, ahogyan együtt és a csapattal dolgoznak.”

„Caralos az első teszten rendkívül komoly benyomást tett a csapatra Abu Dhabiban, és a visszajelzései egyértelműen megmutatták, hogy rendelkezik a szükséges tapasztalattal. Ő volt az a srác, aki sokat tett hozzá ahhoz, hogy megtaláljuk a korrelációt a szimulátoros tesztek és a valóság között. Sokat ad a mérnököknek a következő lépésekkel kapcsolatban, és lenyűgöző az, ahogy a pályán kívül is dolgozik.”

„Mint már többször elmondtam, az elejétől kezdve lenyűgözött az, amit Lando és Carlos csinál. Mindkét pilóta sebessége lenyűgöző, ami nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra. Ezek után tettem egy javaslatot Zaknek a pilótákat illetően, majd hivatalosan is bejelentettük őket. Szeretem, ha valami tiszta és egyértelmű, mert ez biztosítja számunkra az alapot, ami a szervezet és az autónk javításához vezet, és éppen emiatt tettük ilyen korán egyértelművé a dolgot a külvilág felé.”


A Red Bull és a Honda közös projektje erősen kezd beérni, miközben a 4-es specifikáció még be sem került az autóba, ami komoly előrelépést jelenthet a csapatnak az időmérő edzéseken.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault tesztelheti először a 18 colos F1-es kerekeket
Következő cikk Hamilton szenzációs előzése, majd Bottas visszavág: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország