BRÉKING

McLaren: Alonso a világ egyik legjobb versenyzője, de Buttont sokan alulbecsülik!

Eric Boullier maximálisan elégedett a McLaren-Honda jelenlegi párosával, de szerinte Jenson Button jobb annál, mint amit a legtöbb ember gond.

A wokingiak két világbajnokkal kezdték meg az évet az idei szezonban. Button 2009-ben, addig Alonso 2005-ben és 2006-ban nyert bajnoki címet. Noha két igazán jó versenyzőről beszélünk, különösen a spanyol esetében, már jó ideje nem nyertek igazi trófeákat a Forma-1-ben.

A McLaren-Honda számára az idei év valószínűleg csak a szenvedésről fog szólni, de a britek és a japánok nem gondolják így, akik szerint ott lehetnek a dobogón. A háttérben folyamatosan zajlanak ezen a munkálatok és mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb versenyképesek legyenek és legalább ott legyenek a pontszerzők között.

Alonso 2017-ig írt alá a csapathoz, ott, ahol 2007-ben már versenyzett. A Ferrari ex-pilótája évi 40 millió eurót kap, addig ugyanaz ez Button esetében 10 milliót jelent. A brit minden bizonnyal jövőre is marad, mivel a kontraktusa az opciója miatt érvényes 2016-ra.

„Az emberek úgy gondolnak Fernandóra, mint a világ egyik legjobb versenyzőjére, és igazuk is van. Ezzel együtt azonban egy kicsit alábecsülik Jensont.” – fogalmazott a McLaren csapatfőnöke a BBC kérdésére.

„Amikor Jenson Hamilton csapattársa volt, képes volt Lewis tempójában autózni és nyert is ellene, miközben néha az időmérőn is előtte végzett. Jenson egy nagyszerű versenyző és nagyon jó a munkakapcsolat közöttünk. Rendkívül óvatos voltam az elején, hogy semmilyen feszültség ne legyen a két versenyző között. Ma már tisztelik egymást, és együtt dolgoznak a a csapatért, és ugyanaz igaz visszafelé is. Ez a helyes megközelítés”

„Mindkét versenyző elég tehetséges ahhoz, hogy meccsben legyen a másikkal és felülmúlja a másikat.”

Noha Stoffel Vandoorne remekül teljesít a GP2-ben, és Kevin Magnussen is elérhető, nincs tervben az, hogy a McLaren változtatna jövőre a felállásán. Éppen emiatt lenne jó számukra egy „B-csapat” indítás az ART-tal, amiről korábban már beszámolhattunk.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ecclestone igenis pótolható lesz egyszer, de azt el kell ismerni, hogy sokat tett a Forma-1-ért fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. május 15.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren nagyon akarja az ügyfélautókat: az ART lesz a Honda „B” csapata?
Következő cikk A McLaren célja ugyanaz, amit tavaly is elértek: a konstruktőri ötödik hely

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország