Információk a tesztről

Vandoorne: Ugyanott törtem össze az autóm, mint Alonso, elég furcsa volt

A McLaren két autóval, Stoffel Vandoorne-nal és Lando Norrisszal folytatta a szezonzáró futamot követő kétnapos gumitesztet Abu-dzabiban.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32

A McLaren pályára küldte Vandoorne-t és Norrist is, hogy be tudják hozni azt a lemaradást, amit a brazil hétvége utáni gumiteszt elmaradása jelentett a csapat számára. Az előbb említett balesetet követően a csapat rekordgyorsasággal dolgozott, hogy vissza tudja még küldeni a belgát a pályára, így sikerült kijavítani a megzúzott MCL32-est, míg Lando Norris minden gond nélkül teljesítette a napját.

Mindketten 100 kör felett teljesítettek, Vandoorne nyolcadik, Norris tizenkettedik lett.

Stoffel Vandoorne: Összességében jó napot zártunk, viszont kicsit furcsa, hogy pont ott törtem össze én is az autómat, ahol tegnap Fernando...Mindent összevetve produktív nap volt ez nekem és a csapatnak is, jó, hogy képet kaphattunk a 2018-as abroncsok működéséről. Sokat teszteltünk, egész sok kört és kilométert meg tudtunk tenni, és sok mindent megértettünk a gumik működésével kapcsolatban. Szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának, szerelőknek, mérnököknek, nem csak azért, mert ma, hanem mert az egész szezon során rengeteget foglalkoztak velem és az autómmal. Mindenki keményen dolgozott, most mindenkinek jöhet a jól megérdemelt pihenés. Hamarosan visszatérek, hogy 2018-on kezdjek el dolgozni a csapattal, és nagyon várom már, hogy belevessem magam a munkába.

Lando Norris: Jó nap volt. Fáradt vagyok 118 kör megtétele után, de örülök, hogy ennyi kört tudtam futni. Mindent meg tudtunk csinálni, amit elterveztünk, és szerencsére semmilyen hiba nem hátráltatott minket. Ez volt az első, hogy igazi, rendes hosszú etapokat tudtam megtenni, így a magyar teszttel ellentétben ezúttal volt lehetőségem kicsit "belakni" a vezetőfülkét, emellett pedig a gumikról is rengeteget tanulhattam. A tempó sem volt rossz. Összességében nagyon jó tapasztalat volt és pozitív érzéseim vannak a nap alakulásával kapcsolatban. Megtanultam, amit meg kellett tanulnom, fejlődtem és még élveztem is ezt az egészet. A csapat tartalékversenyzőjeként nagyon várom a telet, hogy a lehető legtöbbet segítsek a 2018-as autó fejlesztésében.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Force India: Sokat tanultunk a gumiteszten
Következő cikk Hamilton: a legjobbal akarsz megmérkőzni, idén legyőztük őket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország