McLaren: a verseny fontosabb, a Q3 pedig elég necces lesz

Sergio Pérez és Jenson Button sem lát sok esélyt arra, hogy bejussanak a Q3-ba holnap, az Olasz Nagydíj időmérő edzésén. A McLaren párosa visszafogott a kilátásokat illetően.

Sergio Pérez:

„Úgy gondolom, jó volt; nem volt problémánk, és különböző konfigurációkat tudtunk kipróbálni a leszorítóerőt illetően. Az biztos, hogy elég nehéz a megfelelő leszorítóerő mellett dönteni ezen a pályán. Szerintem a holnap nem olyan fontos. Fontosabb, hogy a versenytempó jó legyen. A stratégia lesz a kulcs egy jó eredményhez, ezért is kell sokkal inkább a vasárnapra gondolni, semmint a holnapra. Nem gondolom, hogy sikerülni fog bejutni a Q3-ba. Természetesen úgy állunk neki, hogy össze akarjuk hozni, de egyértelműen a versenyre koncentrálunk.”

Jenson Button:

„Jelenleg itt állunk. Hogy tudunk-e gyorsabban menni ennél, azt nem tudom. Ma elég sok mindent kipróbáltunk, ami elég jó, és nagyon sok információval szolgál a sok kör miatt. Nem érződik olyan rossznak. Az FP1 jobban sikerült, míg az FP2-ben nem voltunk olyan versenyképesek. 5 tizeddel voltunk lemaradva a tempó terén, ami nem olyan rossz, de szerintem maradt valamennyi az autóban, és ezt ki tudjuk hozni belőle az időmérőn. Ami az időmérőt illeti, jó lenne a Q3, de még mindig nem lesz könnyű. Olyan keményen fogunk dolgozni este, amennyire csak tudunk. Tudjuk, hogy a verseny fontosabb, mint az időmérő, de megtesszük a tőlünk telhetőt az időmérőn.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING