McLaren: a sprintkvalifikációs hétvége „eltérő megközelítést” igényel majd

A wokingiak technikai igazgatója, James Key arról beszélt, hogy az idén kipróbálni készült új sprintfutamos formátum másfajta megközelítést követel majd meg az istállóktól.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Steven Tee / Motorsport Images

A Forma–1 történetének első sprintkvalifikációs versenyét Silvertstone-ban rendezik majd meg júliusban, ezzel pedig a hétvége megszokott formátuma is jelentősen módosul. A csapatok nyitottan közelítik meg az új kihívást.

Ettől függetlenül szükség lesz majd bizonyos módosításokra egy tipikus futamhétvégéhez viszonyítva. „A szimulációval foglalkozó srácaink próbálják kitalálni, hogy miként alakulhatnak majd a dolgok” – mondta Key a Motorsport.com holland kiadásának.

„Az autó szempontjából nem gondolom, hogy sok minden változna, azt leszámítva, hogy eltérő beállításokra lesz majd szükség a három nap során. Szóval azért eltérő módon is kell majd megközelítenünk ezeket a versenyeket.”

Még több F1 hír:

A szakember szerint új elemek tesztelésére nem igazán lesz idő, hiszen már pénteken időmérőt rendeznek, ott pedig egyből teljesíteni kell, emellett pedig sokkal jobban fognak támaszkodni a szimulációkra is, amikor az autót akarják megfelelően beállítani.

„Ha figyelembe vesszük, hogy mi mindent csináltunk Barcelonában a sok új aerodinamikai elemmel, ugyanezt szinte lehetetlen lesz megcsinálni a sprintfutamos hétvégén. Egyszerűen nincs rá elég idő.”

„Szerintem technikai szemszögből eltérő megközelítésre lesz majd szükségünk. A beállításokat már előre meg kell majd határozzuk, és a szimulátorra is nagyon szerep fog hárulni, hogy lássuk, miként alakulhatnak a sprintversenyek.”

„Utána már csak a finomhangoláson múlik minden. A kulcs az elképesztően jó felkészülés és a versenyzők lehető legészszerűbb tesztprogramja lesz majd” – mondta a McLaren technikai igazgatója.

Massa már régóta tudja, hogy Sainzból nagy versenyző lehet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két „nullázás”, a Mercedesnél a legkisebb a különbség – így állnak az időmérős párharcok az F1-ben
Következő cikk Villeneuve Verstappenről: „Ha most nem áll készen, akkor sohasem fog”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország