McLaren: a Red Bullt másoltuk a vitatott döntéseinkkel

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint nem a wokingi csapat korábbi hírhedt „mátrix” kialakítását hozták vissza a technikai igazgatói szerepkör három részre osztásával, hanem inkább a Red Bulltól gyűjtöttek inspirációt.

Andrea Stella, Team Principal, McLaren, in the team principals Press Conference

Miután a télen a Sauberhez és így közvetve az Audi F1-es programjához igazolt a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl, Andrea Stellát léptették elő csapatfőnöknek.

Stella és a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown pedig a csalódást keltő szezonkezdet után hozzá is láttak a csapat újabb átalakításának: James Keyt menesztették, a technikai igazgatói pozíciót pedig három részre osztották, így az autó aerodinamikájáért, koncepciójáért és mechanikus tervezéséért egy háromfős bizottság felel majd, Peter Prodromouval, a Ferraritól igazolt David Sanchezzel és a Red Bulltól igazolt Rob Marshall-lal.

A McLaren átalakítása szöges ellentétben volt azzal, ahogyan Seidl és Brown az elmúlt 5 évben lebontotta a Ron Dennis-féle mátrix menedzsmentet, de Andrea Stella megvédte a döntéseiket, mivel szerinte csak így tudtak egy inspiráló környezetet létrehozni, és a McLaren múltja helyett a legerősebb riválisukat vették mintául.

A Red Bullnál Adrian Newey műszaki igazgató alatt dolgozik Pierre Waché, Paul Monaghan és Ben Waterhouse, a McLarennél Newey szerepét részben csapatfőnökként Stella fogja betölteni, aki a több mint 20 éves tapasztalatával fogja felügyelni a mérnökigazgatók munkáját.

„A McLarennél eddig sem az volt a gond, hogy nincs, aki döntéseket hozzon” – nyilatkozta Stella az Autosport felvetésére, miszerint a megosztott irányítás lelassíthatja a McLaren döntéshozási folyamatait.

„Ez a kialakítás nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy ki hozza meg a döntéseket, hanem arra, hogyan tudunk kreatív és kompetitív ötleteket lerakni az asztalra, amelyek összességében gyorsabbá tehetik az autónkat. Ez volt eddig a csapat igazi gyengepontja.”

„Összességében ez a rendszer nem különbözik annyiban a többi csapatétól, mondjuk a Red Bullétól például. Csapatként arra kell koncentrálnunk, hogy a rendelkezésünkre álló munkaerőből a legjobbat hozzuk ki.”

A csapattagok keringőjében a Mercedes is részt vett ezúttal, és leigazolták Christian Horner egykori bizalmasát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes nélkül könnyebb lesz? Ezért tartja erős ellenfélnek a Red Bull az Aston Martint
Következő cikk Wolff majdnem leigazolta Verstappent: Sajnálom, hogy nem tettem meg

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország