McLaren: A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes sem azonnal nyert, de a lehető legjobb versenyzőkkel akarunk dolgozni!

McLaren: A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes sem azonnal nyert, de a lehető legjobb versenyzőkkel akarunk dolgozni!

Ron Dennis, a McLaren első embere nagyon határozottan beszélt a jövőről, a Honda érkezéséről és az esetlegesen újonnan a csapathoz szerződőkről.

A McLaren sok kritikát kap amiatt, hogy évek óta nem tud harcban lenni a címért. Erre legutóbb 2008-ban volt példa, amikor is Lewis Hamilton felérhetett a csúcsra. Azóta egy igen komoly visszaesés tapasztalható Wokingban, de hamarosan új szelek fújnak a csapatnál a Honda megérkezésével.

Dennis a Formula-1 hivatalos honlapjának adott egy hosszabb interjút.

„A lehető leghamarabb vissza akarunk térni a csúcsra, de ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor tudjuk, hogy időre van szükség ehhez. Csak meg kell nézni a közelmúltban történteket. A Red Bull több éven át élvezte a siker ízét, de öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy mindez megvalósuljon és megnyerjék az első bajnokságukat. Ezen idő alatt Adrian Newey csatlakozott hozzájuk 2006-ban, és utána is három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy először tudjanak futamot nyerni.”

„Ugyanez volt a helyzet a Ferrarinál is, mely az egyik legsikeresebb csapat a Forma-1 történetében, de amikor Jean Todt csatlakozott hozzájuk 1993-ban, hat évig tartott az, hogy újra ott legyenek a legjobbak között. 102 nagydíj telt el addig, míg a csapat megnyerte a következő bajnoki címét. Ezzel egy igen hosszú negatív sorozat ért véget számukra.”

„Végezetül itt van a Mercedes-Benz, mely 2009 év végén szállt be, egy világbajnok-győztes csapattal, ami abban az évben bajnok lett. Ennek ellenére 40 nagydíjnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a csapat újra nyerjen. Szóval tudjuk, hogy a Forma-1-ben időre van szükséged ahhoz, hogy igazán sikeres légy.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Tény, hogy a téli időszak folyamán az aerodinamikai adatokból, amit a McLaren tervezői és mérnökei megmutattak nekem, már tudtam, hogy a 2014-es év egy kihívásokkal teli időszak lesz. Mielőtt azonban bármin is változtatunk, gondolkoznunk kell. Van még néhány alapvető kérdés, amivel foglalkozni szeretnék, és még van néhány tehetséges szakember, akit szeretnék a csapatnál látni. Ez azonban szintén időt vesz igénybe a szerződések miatt. A csapat idővel össze fog állni, mint egy bonyolult puzzle. Amikor az utolsó darab is helyére kerül a kirakóban, akkor elkezdesz versenyképes lenni és végül sikeres leszel. Ezelőtt már csináltam ilyet és tudom, hogy miként működnek ezek a dolgok.”

A Mercedes láthatóan kiváló munkát végzett a szabályváltozások előtt.

„Igen, a Mercedes-Benz hihetetlenül jó munkát végzett ebben az évben, de ez nem olyan szokatlan, mint azt gondolnánk. Ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a nagyobb szabályváltozásokkal gyakran dominál egy bizonyos csapat. És pontosan ez az, amire mi is törekszünk. Már a következő évben is szeretnénk javítani a motorjaink teljesítményén, és tudjuk, hogy a versenyzés is szorosabb lesz számunkra.”

Martin Whitmarsh távozása a McLarentől is a folyamat része.

„Közel 25 éven át nagyon jó barátok voltunk a csapatnál, személyes szinten is. És még mindig azok vagyunk. 15 éven át nagyon szorosan dolgoztunk együtt, és egész idő alatt rendkívül elkötelezett volt, valamint mindig jelentős mértékben hozzájárult a sikerekhez. Sokat segített nekem abban, hogy a McLaren Csoport sikeres legyen. Több mint 100 győzelmet szerzett a vezetői beosztása alatt, valamint a McLaren Csoport éves szinten több mint 600 millió fontos forgalmat tudhatott magáénak. Mindig is fontos láncszeme marad ennek a hihetetlen sikertörténetnek.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Jenson Button és Kevin Magnussen idén összességében jó teljesítményt nyújt, de már jövőre változhat a páros. A pletykák szerint Fernando Alonso az elsődleges célpont, de Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is rajta van a McLaren listáján.

„Jenson és Kevin munkájával is elégedett vagyok. Mindketten képes futamokat nyerni egy versenyképes autóval. Jenson ezt már bizonyította. Eddig 15 alkalommal tette ezt meg a hosszú F1-es pályafutása alatt. Kevin pedig megmutatta, hogy milyen rövid idő alatt képes felvenni a tempót. Jelenleg azonban egyértelmű, hogy nem tudunk számukra egy versenyképes autót biztosítani.”

„Mindazonáltal a McLaren mindig arra törekszik, hogy az elérhető legjobb versenyzőkkel dolgozzon. Ha adódik egy ilyen lehetőség, akkor értékelni fogjuk azokat, és ilyen mindig van és mindig is lesz. Ebben a pillanatban azonban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a legjobbként válogassunk.”

„A kérdés az, hogy ezek a versenyzők elérhetőek számunkra, vagy sem? Félreértés ne essék, Jenson és Kevin egy kiváló egyveleget képvisel a csapatnál a tapasztalattal és a fiatalos ígérettel, valamint nagyon elégedettek vagyunk velük. Ettől független nyitva tartjuk a szemünket, és megnézzük azt, hogy a többi versenyző milyen helyzetben van, mert mint mondtam, lehetőségek mindig adódnak és azokat meg kell vizsgálnunk. Mindig van ilyen lehetőség és mindig is lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING