McLaren: a partimód betiltása után is a Mercedes jelenti majd a mércét a motorok között

A McLaren Forma-1-es csapatának vezetője, Andreas Seidl biztos abban, hogy a jövőben továbbra is a Mercedes jelenti majd a mércét a motorgyártók között, bizonyos motormódok betiltása után is.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az FIA a múlthéten tudatta a csapatokkal, hogy egyetlen motormódot akar kötelezővé tenni az időmérőn, és a versenyen, ezzel betiltva az időmérős motormódok használatát, ami mindent ki tud sajtolni rövid ideig az erőforrásból.

Már a Belga Nagydíjra be akarták tiltani az elsősorban a Mercedes időmérős dominanciáját gyengíteni akaró szabályt, de azt az Olasz Nagydíjra halasztották, a részleteket pedig egy technikai direktívában fogják közzétenni.

A McLaren jövőre Mercedes motorokra vált a Renault erőforrásairól, és a szakértők többsége úgy tartja, hogy csillagosok Brixworthben készült motorjai többet fognak veszíteni az új szabályok miatt, mint a riválisaik.

„Hogy őszintén legyünk, ezt az információt mi is csak egy levélből kaptuk meg, ami bár titkosított, nem részletezi azt, hogy az FIA pontosan mit is akar elérni” – mondta a tervezett szabályváltoztatásról Andreas Seidl.

„Szóval még várnunk kell arra. Mint tudjátok, ezekben az összetett hajtásláncokban nagy prioritást szenteltek a belső égésű motor, a hibrid rendszer, az akkumulátorok különböző beállításaira a támadáshoz, védekezéshez, és így tovább.”

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Seidl tagadta azt, hogy bármi frusztráció lenne a McLarennél, amiért éppen most váltanak Mercedes motorokra.

„Nincs rálátásom arra, hogy a különböző motorgyártóknak milyen speciális módjaik vannak, de biztos vagyok abban, hogy mindenkinek vannak külön időmérőn, és versenyen használt motormódjai, és a versenyen belül is több.”

„Meg lennék lepve, ha bármelyik gyártónak csak egy beállítása lenne. Az, hogy mekkora ezeknek a különbsége a gyártók között, nem tudom megítélni. Ezt a témát az FIA-nak, és a motorgyártóknak kell megoldaniuk egymás között.”

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Szerintem akárhogyan is változtatják a szabályokat, a Mercedes fog a modern, hibrid motorok érájának mércéje maradni.”

Seidl azt is elmondta, hogy számukra az egyik legfontosabb most, hogy ugyanazt a csomagot kapják meg, mint a gyári csapat.

„Számunka az a legfontosabb, hogy a szabályoktól eltekintve ugyanazokat a módokat kapjuk meg, mint a gyári csapat. Maximálisan bízok a Renaultban, és a Mercedesben is, hogy a vásárlóiakat ugyanúgy kezelik, mint a gyári csapatot.”

„A szabályok egyértelműen fogalmaznak, hogy a vásárlóknak is ugyanazt kell kapniuk, és mint mondtam, a legfontosabb számunkra az, és ebben bízok a Renaultban és a Mercedesben is, az FIA-val együtt, hogy ez biztosítva legyen.”

A McLaren szívesen látná a Ferrarit az IndyCarban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videó: Az F1 10 nagy gumidrámája (Hamilton, Räikkönen, Mansell…)
Következő cikk Tegnap tárgyalták a 2021-es autók leszorítóerejének csökkentését: a hátsó szárny lehet az áldozat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország