Mazepin távozik a Haastól, Fittipaldi váltja - sajtóhír

A német Sky úgy tudja, a Haas istálló az ukrajnai események hatására szerződést bont Nyikita Mazepinnel, akinek a helyét már a bahreini teszten Pietro Fittipaldi veszi át. Az is egyre valószínűbb, hogy az Uralkalival is elválnak a csapat útjai.

Nikita Mazepin, Haas F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

A Motorsport Világtanács kedd este tartott rendkívüli ülést, amelyen az orosz-ukrán háborús helyzet motorsportra gyakorolt hatását tárgyalták. Az FIA ezt követően jelentette be, hogy az orosz, valamint fehérorosz pilóták semleges zászló alatt ugyan, de versenyezhetnek az idei szezonban, más sportszervezetekkel ellentétben nem tiltják el őket.

Egy nappal később a Motorsport UK közleményben tudatta, hogy az orosz, valamint fehérorosz lincenccel rendelkező csapatok, versenyzők, illetve tisztségviselők nem indulhatnak és vehetnek részt semmilyen hivatalos eseményen az Egyesült Királyságban, ennek hatására pedig további országok is hasonló szankciókat terveznek bevezetni.

Még több F1 hír:

Az elmúlt napok eseményei meglehetősen kérdésessé tették Nyikita Mazepin Forma-1-es jövőjét, és most úgy fest, megpecsételődni látszik a Haas F1 Team versenyzőjének a sorsa. A német Sky úgy tudja, az amerikaiak már meg is hozták döntésüket és felbontják az orosz szerződését.

Sajtóhírek szerint az is eldőlt, hogy Mazepin utódja a csapat tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi lesz, aki már a jövő heti, bahreini teszten bemutatkozhat. Az is valószínűsíthető, hogy a Haas az Uralkali céggel is felbontja szerződését, amely Dimitrij Mazepin tulajdonában áll.

Az FIA keddi döntése értelmében az olajipari vállalat logója egyébként sem térhetne vissza szponzorként a Haas autójára, de Günther Steiner csapatfőnök korábban úgy nyilatkozott, a fő támogató kiesésével sem lesznek anyagi gondjaik.

Oroszország múlt hét csütörtökön indított katonai inváziót Ukrajna ellen, amire válaszul a Haas azonnal eltávolította autójáról és a paddockból is az Uralkali logóját a barcelonai teszt során. Günther Steiner akkor úgy fogalmazott, ezen a héten döntenek arról, folytatják-e az együttműködést a céggel.

Kivonulással fenyegetőzött az Uralkali 2021-ben Mazepin autója miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szeretné jobban élvezni a versenyzést
Következő cikk A Ferrari és a Williams is lenyűgözte Hillt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország