Mazepin szerint minden pilótának szüksége van egy „csomagra”, hogy eljusson az F1-be

Nyikita Mazepin kijelentette, hogy minden pilótának szüksége van valamilyen segítségre, hogy bejusson a Forma-1-be. Az orosz azzal kapcsolatban nyilatkozta ezt, hogy sokan úgy vélik, csak a pénze miatt kerülhetett be a sorozatba.

Mazepin szerint minden pilótának szüksége van egy „csomagra”, hogy eljusson az F1-be

Habár Nyikita Mazepin még nem debütált a Haas csapatával Forma-1-es futamon, már most sokan kritikus véleményt fogalmaztak meg az orosz pilóta bemutatkozásával kapcsolatban. Többek között Daniel Ricciardo is kifejezte nemtetszését a tavalyi évét az F2-ben 11 büntetőponttal záró Mazepint illetően.

Az orosz maga sem tagadta, hogy édesapja, a milliárdos Dmitrij Mazepin nélkül vélhetően esélye sem lett volna eljutni a Forma-1-be, aki hatalmas pénzekkel támogatta a pályafutását. A Haas egyik főszponzora, az Uralkali is idősebb Mazepinhez köthető.

„Ez egy érdekes dolog” – felelte Mazepin a Motorsportweek.com-nak, mikor arról faggatták, hogy az anyagi hozzájárulás mennyiben segítette őt, hogy üléshez jusson az F1-ben. „A Forma-1 nem egy sétaverseny. Valóban szükség van egy csomag dologra, hogy megérkezhess a Forma-1-be.”

Még több F1 hír:

„Minden egyes pilóta megszerzett valamilyen csomagot ilyen-olyan módon. Rendelkezned kell egy csapattal magad körül, hogy bekerülhess egy alkulathoz. Nem én vagyok az egyetlen pilóta, akinek meg kell küzdenie (a kritikákkal), de ez nem igazán bosszant engem, mert büszke vagyok a családomra, büszke vagyok az apámra, és ezért ezt nem veszem negatívan a dolgot.”

Nyikita Mazepin a tavalyi F2-es győztes Mick Schumacherrel dolgozik majd egy csapatban a Haas alakulatánál, és maga az orosz is elismeri, hogy nem lesz könnyű dolgok, hiszen mind a ketten F1-es tapasztalat nélkül érkeztek meg a sorozatba.

„Nyilvánvalóan nem lesz egy könnyű év, most lesz a legtöbb verseny a legkevesebb teszteléssel, és egy lerövidített FP1-el és FP2-vel. Úgy gondolom, hogy az újoncoknak ez egy megterhelő faktor lesz. De ez egy igazi kihívás, amit nagyon várok.”

A WADA vizsgálja a Haas festését...

megosztás
hozzászólás
Sainz: sosem fogok tudni kilépni édesapám árnyékából
Előző cikk

Sainz: sosem fogok tudni kilépni édesapám árnyékából

Következő cikk

A Williams korántsem akarja feladni az idei évet

A Williams korántsem akarja feladni az idei évet
Hozzászólások betöltése