Mazepin szerint jobb taktikával végezhetett volna előrébb

Nyikita Mazepinnek és a Haasnak idén nem sokszor volt alkalma arra, hogy közvetlen harcot vívjon a mezőny többi tagjával. Az orosz a Mexikói Nagydíjon azonban remek rajtjának köszönhetően a 11. helyen áll a futam legelején.

Mazepin szerint jobb taktikával végezhetett volna előrébb

Nyikita Mazepin jól használta ki a Mexikói Nagydíjon a Valtteri Bottas megpördülése miatti káoszt: az orosz versenyző az első kanyarokat követően a 11. helyen haladt, majd többek között Fernando Alonso és Esteban Ocon Alpine-ja ellen is küzdhetett.

Mazepinben végül maradt némi hiányérzet amiatt, hogy nem tudta maga mögött tartani Nicholas Latifi Williamsét, amihez pedig szerinte meg lett volna a tempója.

Még több F1 hír:

„A rajtom és a verseny első része jól sikerült, később azonban úgy döntöttünk, hogy a Williams elleni védekezésre koncentrálunk. A bokszkiállásunk sajnos lassúra sikerült, így elénk kerültek. Úgy érzem, a tempónk elég lett volna ahhoz, hogy magunk mögött tartsuk őket – különösen, ha megnézzük, milyen nehéz volt előzni ezen a pályán” – értékelte a versenyt az orosz.

„Sajnos nem sikerült a tervünk, utána pedig sok időt vesztettem amiatt, mert a lekörözések után nehéz volt követni a másik autót.”

Günther Steiner szerint Mazepin számára hasznos tapasztalat volt, hogy gyorsabb versenyzők ellen küzdhetett, és azt is elmondta, hogy gondolkoztak a stratégia megválasztásánál.

„Az első etapja kifejezetten jól sikerült, több autót is maga mögött tartani. Azért jöttünk ki korán a bokszba, hogy lefedjük a mögötte lévőket, emellett pedig a kék zászlók elkerülésére is gondolnunk kellett – ami a legidegesítőbb dolog egy versenyző számára.”

„Kék zászló esetén le kell térned az ideális ívről, ahol port szedsz össze, majd újra üzemi hőmérsékletre kell hoznod a gumikat. Máskor is hasonló szellemben gondolkozunk a stratégiát illetően, nem gondolom, hogy túl rosszul sikerült volna” – mondta a Haas csapatfőnöke.

Ross Brawnt Schumacherre emlékeztette Verstappen manővere

megosztás
hozzászólás
A hollandok is második F1-es versenyt akarnak: Assen kész „komoly ajánlatot” tenni a Forma-1-nek
Előző cikk

A hollandok is második F1-es versenyt akarnak: Assen kész „komoly ajánlatot” tenni a Forma-1-nek

Következő cikk

„Verstappen ismét meglepett minket”

„Verstappen ismét meglepett minket”
Hozzászólások betöltése