Mazepin Olaszországban készül, de továbbra is elégedetlen
Nyikita Mazepin elégedetlen a vele szemben kiszabott szankciók feloldásának folyamatával, mivel szerinte minden egyes perccel csökken az esélye annak, hogy a versenyzői karrierjét újjáélessze.
2022-ben nagyot fordult a világ a Haas csapatával és Nyikita Mazepinnel, ugyanis az orosz pilóta a szankciók hatására egyik pillanatról a másikra elveszítette a versenyzői ülését, holott addig az édesapja hathatós támogatása révén be volt betonozva a pozíciója.
Ezt követően az orosz pilótáról gyorsan megfeledkezett a Forma-1, hiszen pont nélkül, a csapattársától jelentősen kikapva, komolyabb botrányokkal a háta mögött hagyta el a sportágat, ám később sem tett le a visszatérés lehetőségéről.
Idén júliusban aztán az európai bíróság úgy döntött, hogy a Mazepinnel szemben kiszabott szankciók egy része indokolatlan volt, ami lehetővé tette a számára, hogy újra belépjen az EU-ba. Az orosz egy Instagram-poszton keresztül árulta el, hogy Olaszországban van.
Annak ellenére, hogy most újra beengedték egy uniós országba, kijelentette, hogy egyáltalán nem elégedett a helyzetével, hiszen túl lassan halad a folyamat, ami károsan hat a versenyzői karrierjére.
„Nemzeti vízummal engedtek be Olaszországba, de ez volt a legtöbb, amit megengedtek. Úgy tűnik, hogy a modern világban sokkal gyorsabbnak kellene lennie az útnak, de ez van. Mintha gyalog haladnánk előre.”
„Természetesen mindez nem segíti a sportolói karrier fejlődését, ha nem mozoghatsz szabadon és nem vehetsz részt a tárgyalásokon. De az edzés és a versenyekre való felkészülés szükségessége továbbra is fennáll, így az egészségemen és a formám megtartásán dolgozom.”
És ha már elégedetlenség, Mike Krack sincs igazán kibékülve a helyzetükkel, hiszen szeretnék megtartani a negyedik helyezéseiket mind a konstruktőri bajnokságban, mind az egyéniben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.