Mazepin: Megszoktam, hogy korábban mindig a TOP pozíciókért harcoltam

Nyikita Mazepin elárulta, hogy rendkívül szokatlan számára a mezőny végén harcolni, hiszen az eddigi karrierje során mindig a legjobb pozíciókért küzdött. Az orosz szerint Monacóban végre megtett egy remek lépést a megfelelő irányba.

Nikita Mazepin, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Nyikita Mazepin teljesítményét illették eddig a legtöbb kritikával, hiszen a fiatal orosz pilóta nagyon nem találta az összhangot az autójával. A Haas-pilóta most elárulta, hogy a szokatlan helyzet is hozzájárult a hibáihoz.

„Versenyző vagyok, és az egész versenyzői pályafutásom során a top pozíciókért harcoltam, legyen szó gokartról vagy a junior kategóriákról” – vélekedett Nyikita Mazepin a Forma-1-ben szerzett eddigi tapasztalatairól

„Pozitív hétvégét zárni úgy, hogy a 19. helyre kvalifikálok, ez valami egészen új nekem, de ugyanakkor ez az év tudtam, hogy kemény lesz, és úgy gondolom, hogy alázatosnak kell maradnunk, továbbá emlékeznünk kell arra, hogy mi a maximum, amit elérhetünk.”

Még több F1 hír:

„A mi maximumunk Monacóban az volt, hogy pályán maradjunk, a 3. szabadedzéstől folyamatosan javuljunk, és én mind a kettőt megtettem. Nincs bennem semmiféle megkönnyebbülés, de ez határozottan segít nekem, hogy pozitív legyek a 2022-es évet szem előtt tartva.”

Nyikita Mazepin a korábbi versenyek során számos kritikát kapott, mivel még csapattársa, Mick Schumacher tempóját sem tudta tartani, ráadásul több alkalommal összetörte az autóját. Monacóban azonban fordult a kocka, az orosz pedig elárulta, hogy változtatnia kellett a hozzáállásán.

Még több F1 hír:

„Úgy éreztem, hogy néhány szükségszerű változtatást végre kell hajtani, mivel ez a helyzet nem volt ideális a számomra korábban, és tisztában voltam vele, hogy milyen külső tényezőkre volt szükségem.”

„Nem voltam biztos benne, hogy én leszek a leggyorsabb, de azt tudtam, hogy önbizalmat ad majd. Eddig ez (a változtatás) jól működik, de ugyanakkor nem tudom megjósolni a jövőt, csak a mának élek, és csapatként jó napot zártunk (Monacóban), szóval most mosoly van az arcomon.”

Alonso már várja a bakui hétvégét, ahol remélhetőleg lehet majd előzni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams szerint Russell ezért veri meg Latifit az időmérőn minden alkalommal
Következő cikk Horner elárulta, hogyan oldotta a feszültséget Vettel és Webber között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország