Mazepin megint rosszalkodott, de az FIA-t ez nem zavarja

Az F1-es versenyigazgatónak, Michael Masinak nincsen különösebb problémája azzal, ahogyan Nyikita Mazepin vezet, annak ellenére sem, hogy a Haas versenyzője hazai futamán ismét több kétes manőverbe is belekeveredett.

Mazepin megint rosszalkodott, de az FIA-t ez nem zavarja

Mazepin a futam során megkapta a sportszerűtlen viselkedésért járó fekete-fehér zászlót, mivel blokkolta az éppen előzni akaró Juki Cunodát. Idén pedig már több hasonló incidensben is része volt a csapattársával, Mick Schumacherrel, bár ezekből csak egy, az olaszországi ért büntetést.

Emellett azonban feltartásokért is kapott már büntetéseket, valamint egyszer a sárga zászlós jelzést is figyelmen kívül hagyta. Masi egyértelművé tette, hogy az FIA a szocsi esetet is nagyon komolyan vette.

„A 12-es kanyarnál történt. Arról volt szó, hogy túlságosan is későn mozdult be Juki előtt, aki DRS-sel akart előzni. Erről már beszéltünk korábban, és be is lengettük érte a fekete-fehér zászlót, mert ez sportszerűtlen viselkedés, és ezt nem fogjuk tolerálni.”

Még több F1 hír:

Hiába volt már azonban Mazepin részese sok kérdéses megmozdulásnak, Masi szerint nem figyelhető meg egyfajta tendencia, amely különleges vizsgálatot igényelne. „Valószínűleg párszor már járt a versenybíráknál, de szerintem, ha végignézünk mindenkit, akkor kiderül, hogy mások is hasonlóan jártak.”

„Nem gondolnám, hogy bármi miatt is aggódnunk kéne. Minden incidenst önmagában vizsgálunk. Ha szükség van rá, akkor természetesen a sportfelügyelők megnézik, és mindezt az elérhető bizonyítékok alapján teszik, aztán eldöntik, hogy szükség van-e büntetésre vagy sem.”

Masi eközben azokat a híreket is tisztázta, miszerint több rivális is nehezményezi az orosz pilóta védekezési stílusát. „Az alapján ítélünk, ami történik. Hogy valakinek eltér a stílusa? Én azt mondom, hogy a mezőnyben nagyjából 20 eltérő vezetési stílus van” – mondta az ausztrál.

Räikkönen a ralizást is segítségül hívta az orosz esőben?

megosztás
hozzászólás
Brawn: a Mercedes idén nem tudja függönnyel takargatni a hibáit

Előző cikk

Brawn: a Mercedes idén nem tudja függönnyel takargatni a hibáit

Következő cikk

Palmer: Landót nem lehet hibáztatni, Hamilton is ugyanazt akarta tenni

Palmer: Landót nem lehet hibáztatni, Hamilton is ugyanazt akarta tenni
Hozzászólások betöltése