Mazepin ismét elbukta a Force India megvásárlásáért folytatott jogi csatározást

Az F1-ben 2021-ben bemutatkozó Nyikita Mazepin édesapja, Dmitrij Mazepin is kísérletet tett arra, hogy felvásárolja a Force India csapatot, azonban nem viselte jól azt, hogy végül azt Lawrence Stroll szerezte meg, de a keresetét most a londoni felsőbíróság elutasította.

Mazepin ismét elbukta a Force India megvásárlásáért folytatott jogi csatározást

Dmitrij Mazepin az Uralkali cégén keresztül az egyike volt azon érdeklődőknek, akik ajánlatot tettek a Force India megvásárlására 2018-ban, amikor a csapat csődbe ment, és állítása szerint a legmagasabb ajánlatot ő tette.

A csapat ingóságait azonban végül a kanadai Lawrence Stroll vezette konzorciumnak adták el, akik egy új céget alapítottak, és egy új nevezéssel folytatták a 2018-as szezonban, amibe az F1 és az FIA is beleegyezett.

Mazepin a veresége után azonnal elkezdte a jogi keresetek benyújtását, elsősorban a csődeljárást levezető FRP Advisory, és azok munkatársai, Geoff Rowley és Jason Baker ellen. Az Uralkali állítása szerint „nem volt fair az eladási folyamat.”

Az Uralkali hozzátette, hogy eredetileg arról tájékoztatták őket, hogy a „legmagasabb ajánlat szerint fognak dönteni”, azt pedig ők adták be, illetve állításuk szerint a csődeljárók „bizalmas információt adtak ki Mr. Strollnak az Uralkali ajánlatáról.”

A londoni felsőbíróság azonban elutasította a keresetet, és kijelentették, hogy az eladási folyamat fair, tiszta, és átlátható volt. Az Uralkali bejelentette, hogy csalódottak a döntés kimenetelével, de fellebbezést fognak beadni, miután azt sikerült bizonyítaniuk, hogy az övék volt a legnagyobb ajánlat.

Az FRP Advisory a Motorsport.com-nak eljuttatott közleményében üdvözölte a hírt, kiemelve, hogy a bíróság szerint Geoff Rowley fair, és megfelelő munkát végzett a Force India csődeljárása során.

A Sky Sports szakértője szerint ők 10-en nyújtották idén a legjobb teljesítményt az F1-ben.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Sky F1-es szakértője is megnevezte a szezon 10 legjobb versenyzőjét

Előző cikk

A Sky F1-es szakértője is megnevezte a szezon 10 legjobb versenyzőjét

Következő cikk

HIVATALOS: Juki Cunoda lesz Gasly csapattársa az AlphaTauriban!

HIVATALOS: Juki Cunoda lesz Gasly csapattársa az AlphaTauriban!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nikita Mazepin
Szerző Köles István Ákos