Mazepin: Hálát adok az égnek, hogy ebben a korszakban versenyezhetek

Nyikita Mazepin hálás azért, hogy ilyen magas biztonsági intézkedések mellett versenyezhet a Forma-1-ben, ugyanis nem biztos benne, hogy ugyanilyen sértetlenül megúszta volna a hatalmas ütközését, ha néhány évtizeddel korábban állt volna rajthoz.

Mazepin: Hálát adok az égnek, hogy ebben a korszakban versenyezhetek

Nem alakult jól a Haas hétvégéje Szaúd-Arábiában, hiszen mind a két autójukkal komoly autótörést szenvedtek. Mick Schumacher egy vezetői hibát követően állt bele a falba, míg Nyikita Mazepin a körülmények áldozata lett, mikor az előtte hirtelen befékező George Russell autójába cspaódott.

„Jól vagyok” – jelentette ki az orosz a futam után. „Elég nagy ütést kaptam, különösen a felsőtestem bal oldalán, és biztosan fájdalmasan fogok ébredni néhány napig” – tette hozzá a kemény ütközésére utalva.

„De igen, azt mondanám, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy ebben a korszakban versenyezhetek, mert az a munka, amit Jean Todt az FIA-val együtt elvégzett, szóval ez lehetővé tette, hogy gond nélkül kijöhessünk ebből (az ütközésből). És nem vagyok biztos benne, hogy ez ugyanígy volt-e mondjuk 15 évvel ezelőtt.”

Még több F1 hír:

„Abból, amit láttam, Charlesnak nem volt hova mennie, megpörgette Sergiót. A hely annyira szűk, hogy amikor Sergio oldalra került, akkor a pálya 85 százalékát elfoglalta. Szóval George látva, hogy mi történik, elővigyázatos volt, és akkor elemelte a gázról a lábát vagy fékezett.”

„Én pedig Stroll-lal harcoltam, és mindketten laposan mentünk volna át azon a helyen. De sajnos nem volt elég idő megállni, mert a sebesség 200 fölött volt, és egyszerűen lehetetlen volt kikerülni George-ot.”

Ricciardo szerint a sportnak pont egy ilyen világbajnoki küzdelemre volt szüksége

megosztás
hozzászólás
Brundle: Elszomorít, hogy ilyen taktikához folyamodik
Előző cikk

Brundle: Elszomorít, hogy ilyen taktikához folyamodik

Következő cikk

Villeneuve: a dzsiddai F1-es párharc „amatőr gokartozásnak” tűnt

Villeneuve: a dzsiddai F1-es párharc „amatőr gokartozásnak” tűnt