Mazepin: „Habozás nélkül” visszatérnék az F1-be

Nyikita Mazepin még a szezon megkezdése előtt volt kénytelen távozni a Haastól az orosz-ukrán konfliktus következményeként, most azonban elmondta, hogy továbbra is reménykedik az F1-es visszatérésben.

Nikita Mazepin, Haas F1 Team, is interviewed

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

2022 elején még úgy volt, hogy a Haas istállója idén is a tavaly már alkalmazott versenyzőpárossal fog nekivágni a szezonnak, de végül egy kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk.

Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt először az Uralkalinak kellett mennie, és lényegében velük egyszerre Mazepin számára sem volt maradás, így az ő helyét Kevin Magnussen vette át.

A menesztett versenyző most a Match TV-nek nyilatkozott helyzetéről, és kifejtette, hogy amennyiben lenne rá lehetőség, nem hezitálna a visszatéréssel: „Habozás nélkül visszaülnék a kormány mögé, és megragadnám az első lehetőséget.”

Még több F1 hír:

„Bármi lehetséges. Magnussen remek formában van a kihagyása után, és megmutatta, mire képes. Én is szeretném lemásolni az ő sikertörténetét” – utalt a visszatérésre. Hogy most merre vezet Mazepin útja, az továbbra is kérdéses. Az F1-be egy másik bajnokságon keresztül akarna visszakerülni, vagy először akár tartalékpilótai szerepet is elvállalna.

„Négy hónapja még nem tudtam elképzelni, hogy minden ilyen gyorsan megváltozik. Most azt sem tudom elképzelni, hogy négy hónap múlva már minden rendben lesz, de azért remélem.” Mazepin még elmondta, hogy kirúgása óta egyetlen üzenetet sem kapott korábbi csapatától.

„Ha egy szerelőt vagy valakit, akivel szorosan együtt dolgoztam, kirúgnak, én küldtem volna üzenetet neki attól függetlenül, hogy mit gondolok a személyről vagy a menedzsmentről.”

Tavalyi márkatársa, Mick Schumacher most elég sok nehézséggel szembesül, de az orosz nem igazán akarta kommentálni a helyzetet, amikor arról kérdezték: „Az eredmények magukért beszélnek, nem kell hozzátennem semmit.”

Webber szerint is előfordulhat, hogy Alonso nem véletlenül fékezte el magát az időmérőn

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: már nem gondolok a világbajnoki címre
Következő cikk Schumacher: „A Ferrari kemény ütést kapott, a helyzet drámai”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország