Mazepin: Első évemben mindegy, milyen autó van alattam

Az idén debütáló Nyikita Mazepin szerint gyakorlatilag mindegy, hogy a Haas idei versenyautója mennyire lesz versenyképes, mivel 2021-es bemutatkozó éve a tanulásról fog szólni számára.

Nikita Mazepin, Hitech Grand Prix

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Haas úgy döntött, idén Nyikita Mazepin és Mick Schumacher személyében két újonccal vág neki a 2021-es szezonnak.

A csapat tavalyi formáját látva sokan attól tartanak, hogy a két, F1-ben tapasztalatlan versenyzővel az amerikai csapatnak nincsenek túl jó kilátásai. 

Még több F1 hír:

A csapatfőnök Günther Steiner ráadásul már többször hangsúlyozta, hogy a Haas a szükségesnél egy perccel sem pazarol több időt az idei autóra, hanem amint lehet, 2022-re és az új szabályokra fordítják energiáikat.

„Bárhol is leszünk, már várom a kihívást” – nyilatkozta Mazepin a The Race-nek. „Újoncként első F1-es szezonom izgalmasnak ígérkezik az autó teljesítményétől függetlenül.”

„Karrierem ezen szakaszában, fiatal versenyzőként még nem olyan fontos, hogy elég jó autó van-e alattam.”

„Természetesen tudom, hogy a csapat nehéz időszakon ment keresztül tavaly. Arra összpontosítok, hogy készen álljak az F1-re, az autó ugyanis nagyban eltér attól, mint amihez eddig hozzászoktam. A versenynaptár pedig majdnem kétszer olyan hosszú lesz, mint az elmúlt évek során.”

„Jelenleg kizárólag ezekre a kihívásokra összpontosítok.”  

A 21 éves Mazepin elsődleges célja az idei évben az lesz, hogy felülmúlja csapattársát, Mick Schumachert. A két versenyző az elmúlt két év során egyaránt az F2-ben versenyzett. Mindkét szezonban a német végzett előrébb.

„Az F1-be kerülve nem lehet más a célom, mint legyőzni a csapattársamat – ez eddig is így volt. Némi nyomás tehát így is lesz rajtam.”

„Úgy érzem, készen állok az F1-re. Szeretném ezt bizonyítani, elsősorban a csapatnak.”

„Arra számítok, hogy képes leszek az autó határaihoz képest a maximumon teljesíteni. Szoros küzdelemre számítok csapaton belül” – vetítette előre az orosz.

Problémák a Mercedes motorjával?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Pirelli első embere megnevezte a három legnagyobb gumimágust
Következő cikk Gyárlátogatás helyett Zoom-hívások: Mick Schumacher szokatlan felkészülése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország