Mazepin: „Az édesapám megvehetne egy csapatot”

Már jó ideje tudni lehet, hogy Dmitrij Mazepin, Nyikita Mazepin apja szeretne magának egy Forma–1-es csapatot, és többször is próbálkozott már azzal, hogy megvegyen egyet, fia szerint pedig erről még nem is tett le az üzletember.

Nikita Mazepin, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az sem titok, hogy Mazepin F1-be kerülését nagyban segítette az Uralkali szponzorációja, melyben Dmitrij Mazepin a többségi részvényes és elnök. Ennek pedig befolyása is van a Haasra, amit nehéz lenne letagadni.

A 2022-es versenyzőpárosukat például Oroszországban jelentették be, Günther Steiner csapatfőnök pedig nagyon nyugodtnak mutatkozott egész szezonban, hiába hibázott elég sokat Mazepin a versenypályán és néha azon kívül is.

A befolyásos üzletember azonban a hírek szerint továbbra sem adta fel az álmát, hogy saját F1-es csapatot vegyen magának. A korábbi években már szóba hozták őt a Williamsszel és a Racing Pointtal is, amelyért például Lawrence Stroll-lal kellett megküzdenie.

További híreink:

„Érdekes opció lenne az édesapám számára egy csapat megvásárlása. Amihez ő hozzáér, az arannyá válik. Én azonban lojális vagyok a Haashoz, szóval ha venne egy csapatot, akkor érdekes lenne látni, hogy hogyan teljesítenek, és remélhetőleg le tudnám őt győzni” – nyilatkozta az orosz a szocsi paddockban.

„Nem zárnám ki azt sem, hogy elhagynám a Haast, hogy az ő potenciális új istállójánál vezessek. Most egy olyan helyen vagyok, ahol tízből a tizedikek vagyunk a konstruktőrök között. Viszont szeretném hangsúlyozni, hogy hűséges vagyok a Haashoz, és velük akarok sikeres lenni.”

A Bildnek Mazepin saját kvalitásairól is beszélt. „Helyem van a Forma–1-ben, mert a csapat látja bennem a lehetőséget. Az Uralkali pedig azért van itt, mert üzleti lehetőséget lát a sorozatban. Mivel én vagyok az egyetlen orosz pilóta, ezért természetes, hogy egy orosz cég szeretne befektetni a csapatba, ahol a honfitársuk versenyez.”

Brawn szerint Norris csak erősebben jöhet ki a szocsi eseményekből

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Most már Verstappennél vannak a legjobb kártyák”
Következő cikk Horner: Nem a technikai direktíva volt az oka Perez lassú kiállásának!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország