BRÉKING

Maylander: Mindegy hány kört teszek meg, a fizetésem ugyanannyi

Már 15 éve a Forma-1-ben vezet, ami 280 versenyt jelent, ennek ellenére a Bernd Maylander név egyáltalán nem épült be a Forma-1-es rajongói köztudatba.

Ez mind csak azért lehet, mert a német a színfalak mögött dolgozik. A Forma-1 berkein belül azonban nagy tiszteletnek örvend.

Amikor Maylander pályára gurul, minden versenyzőnek követnie kell addig, amíg a verseny hivatalosan nem folytatódik.

„Általában a boxutca végén parkolok, és a rádiót hallgatom. Van néhány monitorom is az autóban, így követni tudom az élő adást, és tudom mi történik a versenyen.” – mondta Maylander, aki 2000-ben lett a biztonsági autó pilótája.

A szabadedzések, az időmérő, és a futam alatt Maylandernek készenlétben kell állnia. Akkor kell kigurulnia a pályára, ha a verseny irányítóitól vagy az FIA versenyigazgatójától, Charlie Whitingtól parancsot kap erre – azaz baleset vagy nehéz időjárási körülmények (eső és köd) esetén.

A munkája nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik, hiszen megvannak az egyedi kihívásai.

„Nagyon kényelmes helyem van. Van légkondim, és minden más, de reméljük, hogy semmi különös nem történik. Nem körre kapok fizetést, hanem egész hétvégére. Így nem számít, hogy 0 vagy 50 kört teszek meg!” – nyilatkozta a 43 éves pilóta, aki az Allianz biztosító biztonságért felelős nagykövete is.

Maylander a versenyzői karrierjét gokartozással kezdte. Az volt az álma, hogy sportautó pilóta legyen, és a legnagyobb sikere az volt, amikor megnyerte a 24 órás Nürburgringen rendezett versenyt 2000-ben.

Maylander egy kiemelkedő rekordot is a magáénak tudhat, hiszen csak kétszer hiányzott a munkahelyéről egész F1-es karrierje alatt – egyszer 2001-ben, amikor eltörte a jobb sarkát, és 2002-ben amikor a tüdejét műtötték.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Ferrari és a Red Bull sem úgy teljesített ma, hogy szerettek volna fotó:dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. március 27.

Maylander lesz a sisak alatt az új Mercedes AMG GTS-ben a Maláj Nagydíjon is, ezen a hétvégén a sepangi pályán. Mellette megbízható segítője, az üzemanyag szakember, Peter Tibbetts foglal majd helyet, ahogy az elmúlt 16 évben mindig.

„Malajziában baleset miatt szerintem még nem gurultunk pályára. Csak akkor használjuk, ha esik. Ha Sepangban erősen esik, a pilóták tudják, hogy hol vannak vízátfolyások.” – mondta Maylander.

Sepang egyike a kedvenc pályáinak Suzuka (Japán), Interlagos (Brazília) és Monza (Olaszország) mellett.

„Ez a pálya (Sepang) egy nagyon biztonságos pálya, és gyönyörű, hiszen rengeteg lehetőség van az előzésre. Ezen a pályán egy körben minden benne van, ami kell! Szóval nagyon érdekes, és ezért szeretik a pilóták.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: Ez egy rendkívül forró hétvége lesz!
Következő cikk Vettel: Lehet, hogy közel vagyunk a Mercedeshez, de lehet, hogy nem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország