Max Verstappent megbüntették! – hivatalos
A Red Bull-pilóta Max Verstappent közmunkára ítéleték, amiért káromkodott a Szingapúri Nagydíj sajtótájékoztatóján – legutóbb Esteban Ocon lökdösése miatt kapott ilyen büntetést a holland.
Adrian Newey: Max Verstappen wird missverstanden
Fotót készítette: LAT Images
A Szingapúri Nagydíj első szabadedzése után derült ki, hogy a stewardok beidézték Max Verstappent, amiért csúnyán beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón. A holland ekkor így fogalmazott Baku kapcsán:
„Nem tudom, miért kaptam ki Checótól. Más beállításokat használtunk. Szóval amint elindultam az időmérőn, tudtam, hogy az autó el van b*szva”.
Magyar idő szerint 13 órától aztán Verstappen és a Red Bull képviselője megjelent a stewardoknál, és a holland Telegraaf szerint 15 percen belül zajlott a megbeszélés, és végül közmunkára ítélték a háromszoros világbajnokot, aki bocsánatot kért a tettéért. A stewardok indoklásában ez áll:
„A versenybírók meghallgatták az 1-es autó versenyzőjét (Max Verstappen), a csapat képviselőjét, és átnézték a hangfelvételt. Az FIA politikája, hogy a nyilvános fórumokon, például a sajtótájékoztatókon használt nyelvezet megfeleljen az általánosan elfogadott szabványoknak minden közönség és közvetítés számára.”
„Különösen igaz ez a világbajnokságok résztvevői által tett nyilatkozatokra, amelyek így a sportágon belül és kívül is példaképek. Ez egyértelműen szerepel az FIA szabályzatában, és ezt a Forma-1-ben a Stewardok elé került korábbi esetek is megerősítették, különösen a 2023-as Las Vegas-i eset.”
„A Stewardok átnézték az FIA csütörtöki szingapúri versenyzői sajtótájékoztatójának jegyzőkönyvét, és Max Verstappen, az 1-es autó pilótája az azerbajdzsáni eseményen olyan kifejezéseket használt az autója leírására, amelyek általánosságban „durvának, gorombának” minősülnek, vagy „sértőek lehetnek”, és amelyeket nem tartanak alkalmasnak a közvetítésre.
Ez a Nemzetközi Sportkódex 20. cikkében meghatározott „helytelen magatartás”, és a 12.2.1.k. cikk megsértése. A stewardok megállapították, hogy a kifejezés nem irányult senki vagy semmilyen csoport ellen.”
„Amikor a versenyzőt a stewardok elé idézték, a versenyző elmagyarázta, hogy a használt szó a hétköznapi beszédben használatos, ahogyan azt megtanulta, mivel az angol nem az anyanyelve. Bár a Stewardok elfogadják, hogy ez igaz lehet, fontos, hogy a példaképek megtanuljanak odafigyelni, amikor nyilvános fórumokon beszélnek, különösen akkor, amikor nem állnak különösebb nyomás alatt. Verstappen bocsánatot kért a viselkedéséért.”
„A Stewardok megjegyzik, hogy jelentős pénzbírságokat szabtak ki a bizonyos csoportokat sértő, vagy azokra irányuló nyelvhasználat miatt. Itt nem ez a helyzet. Mivel azonban ez a téma már korábban is felmerült, és a versenyzők jól ismerik, a Stewardok úgy döntöttek, hogy a korábbiaknál nagyobb büntetést rendelnek el, és Verstappent „kötelezik valamilyen közérdekű munka elvégzésére” (Nemzetközi Sportkódex 12.4.1.d cikkelye), az FIA sportfőtitkárával egyeztetve.”
Eközben Verstappen reagált a McLaren trükkös hátsó szárnyára, míg Hamilton szerint rasszal kapcsolatos elem volt az FIA-elnök nyilatkozatában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.