Verstappen nélkül nagyon nagy bajban lett volna a Red Bull és a Honda?

A Forma-1 két legnagyobb fiatal tehetsége lekerült a 2021-es pilótapiacról. Miért ilyen hamar, és mit jelent ez az F1-re nézve? Nézzünk meg erről egy remek elemzést az ex-F1-es versenyző részéről.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Zak Mauger / Motorsport Images

Hét napnak kellett eltelnie az új évből, hogy megtörténjen a 2020-as szezon egyébként is egyik legfontosabb, versenyzőkkel kapcsolatos bejelentése. A hír, hogy Max Verstappen további négy szezonon keresztül a Red Bull Racing pilótája marad, nem csak alátámasztja a két fél egymásba vetett hitét és önbizalmát, amely a közös céljaik megvalósításához szükséges, de ezzel helyére került a 2021-es pilótapiac eddig javarészt hiányos kirakójának egyik legfontosabb darabkája is.

Még több F1 hír:

A másik, hasonlóan fontos darab Charles Leclerc volt, akit a Ferrari láncolt magához a karácsony előtt bejelentett hosszú távú szerződéssel. Ezen gyors bejelentéseknek azért van nagy jelentősége, mert így az F1 új generációjának két vezető alakja már határozottan elkötelezte magát saját csapatához a sport jövőre életbe lépő új szabályrendszerének első néhány évére.

Miért írt alá ilyen hamar Verstappen?

„Szerintem ez nagyon érdekes” – véleményezte Verstappen új szerződését Martin Brundle, a Sky Sports F1-es kommentátora. „Azt hittük, hogy majd az idény folyamán indulnak be a dolgok. A kezdeti reakcióm az volt, hogy ez jó Maxnak, jó a Red Bullnak és jó a Forma–1 egészének is. Ez azt jelzi, hogy mindenki hosszú távon gondolkodik, és ezzel sok rövid távú veszélytől és idegeskedéstől kímélik meg magukat. A Red Bull biztosan sikerült meggyőznie őt, hogy meg tudják neki adni azt, amit akar.”

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

A hatodik F1-es szezonja felé haladva, és az eddigi legkomplettebb menetelését bemutatva 2019-ben, Verstappen felkészültebbnek látszik mint bármikor, hogy támadást indítson az első világbajnoki címének megszerzéséért. A Red Bull saját momentuma is javul, hiszen az előző idény végén mutatott jó teljesítményük egybeesik a Hondával 2021 végéig megkötött új motorszerződésükkel, de Verstappen jelzése is egyértelműen kulcsfontosságú volt.

„A Red Bull biztosan nagyon ideges volt Max megtartása miatt; ez kritikus volt” – hangsúlyozta ki Brundle. „Aggódniuk kellett amiatt, hogy mi lett volna, ha Verstappen csatlakozik a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz, mert akkor Dietrich Mateschitz, a csapat tulajdonosa lehet, hogy ránézett volna az egész dologra, és azt gondolta volna, hogy ennek így mi értelme van. Ő idehoz egy ilyen tehetséget, aki csak aztán úgy elhagyja a hajót.”

„Az emberek szeretik a Forma–1-es csapatokon belüli folytonosságot. A pilóták és az ő vezetési stílusuk köré építed fel az autókat. Marketingkampányokat építesz köréjük, és hosszú távú szponzori szerződéseket kötsz, mert hosszú távú terveid vannak. Az istállók mindig messzebbre tekintenek annál, mint amit mondanak.”

Max Verstappen, Red Bull Racing, on the grid after Qualifying

Max Verstappen, Red Bull Racing, on the grid after Qualifying

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

„Persze azt is tudjuk, hogy gyakran mindkét oldalon vannak kiskapuk a menekülésre. Bizonyos kikötéseknek szerepelniük kell. A teljesítményre vonatkozó záradékokat nagyon nehéz megírni, de emellett a kulcsemberek maradására vonatkozóan is lehetnek kikötések.”

„Ha például én kötnék új szerződést a Red Bull-lal, akkor tudni szeretném, hogy Christian Horner is marad-e. Vajon Adrian Newey is marad? Kik lesznek még itt? Sikerült egy olyan pénzügyi és technikai csomagot összerakniuk, amely meggyőzte Maxot és csapatát, hogy érdemes még további négy évre aláírnia.”

Mit jelent ez a Mercedes és Hamilton számára?

Bár 2020 még alig vette kezdetét, a Red Bull és a Ferrari idényközi bejelentései okán már csak a Mercedes maradt a nagy hármasból, akik nem igazoltak még le pilótát a 12 hónap múlva esedékes szabályváltozások bevezetésének első évére. Lewis Hamilton, a hatszoros világbajnok, valamint csapattársa, Valtteri Bottas szerződése is az idei év végén jár le.

A Red Bull tehát azért is kötötte le Verstappent, hogy ezzel megakadályozza az ezüstnyilakat? Vagy talán egyéb tervei vannak a világbajnok gárdának, és Hamilton, az F1 bajnokának és népszerű figurájának hosszabbítása már előkészületek alatt áll?

„A Verstappen-bejelentés elgondolkodtat, hogy mi lesz a Mercedesnél rövid és közép távon” – tette hozzá Brundle. „Tényleg azt vártam, hogy vagy Verstappen vagy Leclerc a Mercedesnél fog kikötni. Ha ránézel, akkor látnod kell, hogy a Mercedes autója még legalább két vagy három évig az egyik legjobb lesz, köszönhetően a formájuknak. Szóval miért nem ment egyikük sem oda?”

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, in the Press Conference

Sebastian Vettel, Ferrari, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, in the Press Conference

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

Hamilton azt nyilatkozta, hogy gondosan megvizsgálja majd a lehetőségeit a ragyogó Forma–1-es karrierének talán utolsó szerződése előtt, és a Ferrarival kapcsolatos híresztelések miatt nem is fognak csillapodni a pletykák, míg be nem jelentenek egy esetleges Mercedesszel kötött új kontraktust.

„Ezzel csökkentek Lewis lehetőségei, de azért még így is sok aduász van a kezében. És ez egyáltalán nem akadályozza meg, hogy a két gárda közül valamelyikhez igazoljon. Lehet, hogy a Red Bullnál már nincsen lehetőség, de a Hamilton-Leclerc felállás a Ferrarinál még nincsen kizárva.”

„Ez tényleg megnyirbálta Lewis opcióit, hacsak nem írt már alá hosszú távra a Mercedeshez. Lehet, hogy karácsony előtt megállt a zene, mindannyian leültek, és van valami titokzatos hír, amelyet még nem hallottunk. Ezek a 2020 utáni megállapodások hamarabb történtek meg, mint arra számítottam.”

„Azt gondoltam, hogy Max megnézi, hogy vajon a Red Bull tud-e neki egy bajnokságra is esélyes autót adni az év első pár futamán, és csak utána néz körül. Az, hogy ez ilyen hamar kikristályosodott, gondolkodásra készteti az elmém, hogy mi a helyzet máshol.”

Miért vár ránk egy „aranykor” 

Bár a rajtrács két, talán legkapósabb figurája már nem lesz része az idei átigazolási piacnak, de ezen szupergyors bejelentések hosszú távú üzenete tiszta és érdekes, ahogy a Forma–1 belép az új évtizedbe.

„Tévésként nagyon is szeretem a pilótamozgásokat, mert beszédtémát szolgáltatnak” – mondja Brundle. Most már tisztábban látunk. Van két meghatározott bázis a Red Bullnál, valamint a Ferrarinál a következő négy-öt évre, akikhez csatlakozik Lando Norris, George Russell, Carlos Sainz és más versenyzők is a rajtrács egyéb pontjain” – zárta gondolatát a Sky Sports kommentátora.


A képes összeállítás után itt van a szokásos videós anyag a legutóbbi napról, mely összességében simán zajlott. A versenyzők már a következő szakaszt nyúzzák az egyre nehezebb terepen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein marad a Ferrarinál a szimulátorversenyzői pozícióban
Következő cikk Nincs veszélyben az évadnyitó F1-es Ausztrál Nagydíj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország