Forma-1 Brazil Nagydíj

Max Verstappen: Tavaly nagyon nehéz dolgunk volt itt, de ma...

A Red Bull-pilóta Max Verstappen ismét győzni tudott, a brazil sprint után pedig azt mondta, a rajt után a gumikezelésre koncentráltak, ami jól is sikerült a Milton Keynes-i gárdának.

Max Verstappen, Red Bull Racing,

Max Verstappen csak néhány méteren keresztül állt a második helyen a brazil sprinten, hiszen az 1-es kanyarban már Norris előtt fordult el, és meg sem állt a sprintgyőzelemig – végül 4,2 másodperccel győzött.

A háromszoros világbajnok a futam után arra világított rá, hogy tavaly sokkal nehezebb dolguk volt, mint idén, és reméli, a Brazil Nagydíj hasonlóan fog alakulni számukra:

Még több F1 hír:

„Fontos volt, hogy a rajtnál az élre álljak, aztán minden a gumikezelésről szólt, hiszen nagyon hosszú idő 24 kör egy szett gumival. De sikerült elég jól kezelnünk ma a gumikat” – kezdte Verstappen.

„Tavaly nagyon nehéz dolgunk volt itt, a mai nap sokkal jobban sikerült. Azt gondolom, sokat sikerült tanulnunk ma, és remélhetőleg valami hasonlóra leszünk képesek holnap” – tette hozzá a holland.

A sprint összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg megszületett a döntés az Alonso-Ocon ütközésről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lando Norris: Az első körben kicsit bealudtam, biztató a tempónk!
Következő cikk Lewis Hamilton: Borzalmas volt a sprint, egyáltalán nem élveztem...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország