Forma-1 Olasz Nagydíj

Max Verstappen reagált arra, hogy kifütyülték Monzában

A Red Bull versenyzőjét, Max Verstappent nem hatotta meg, hogy a tifosi nem fogadta őt hatalmas szeretettel, és hozzátette, ha a Ferrarinál versenyezne, még a kerítésen is átugrottak volna.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, arrives on the podium

Az olasz nagydíjhétvégén természetesen a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. volt a hazai közönség kedvence, míg az időmérő edzés után hallani lehetett, hogy Max Verstappent kifütyülték.

A holland versenyzőt elmondása szerint egyáltalán nem hatotta meg a dolog, és úgy gondolja, teljesen másképp állnának hozzá a szurkolók, ha a Ferrarinál versenyezne:

Még több F1 hír:

„Természetesen itt szívesebben látnak egy Ferrarit a pole pozícióban! Ha a vörös autóban ülnék, talán még a kerítésen is átugrottak volna!” – kezdte Verstappen a Telegraafnak.

„Szerintem ennek a pályának a karakterisztikája fekszik a Ferrarinak. Nagyon jók a fékezési zónákban és a lassú kanyarokban, amik tényleg 90 fokosak. Ez van, bizonyos pályák jobban fekszenek a csapatoknak, mint mások” – mondta.

Verstappen végül dominálva győzött Monzában, azonban az utolsó körökben nagyon visszaesett a tempója – Horner elmondta, hogy miért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A vártnál később térhet vissza Daniel Ricciardo az F1-be
Következő cikk Alonso: Az év legkeményebb futama volt...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország