Max Verstappen Monacóba költözött - a holland október óta független életet él!

Max Verstappen Monacóba költözött - a holland október óta független életet él!

Jos Verstappen az Abu Dhabi Nagydíj helyszínén elmondta, hogy 2015-ben annak lehettünk szemtanúi, ahogy 18 éves fia fiúból férfivá vált: egyedül él, van barátnője, munkája...

Két évvel ezelőtt Max még gokartozott, míg ma a Forma-1 egyik legnagyobb jövőbeni tehetségének számít, miután egyszerűen berobbant a királykategóriába a Toro Rossoval.

Néhány hete a holland versenyző megszerezte jogosítványát, és most arról szólak a hírek, hogy azt tervezi, kiköltözik édesapja belgiumi házából, hogy független életet kezdhessen Monacóban.

„Már kiköltöztem.” – tisztázta Verstappen a helyzetet, akinek már barátnője is van – „Október eleje óta ott élek.”

„Igazából nem sok minden változott, mert folyamatosan utazom. Bármikor hazamehetek Belgiumba látogatóba.”

A holland azt is tagadta, hogy az adó miatt költözött volna Monacóba, hiszen a fizetése nem több mint pár százezer euró – és ez nem változott a 2015-ös szezon alatt.

„Ha megnézzük a róla készült fényképeket a szezon során, látható, hogy igazi férfi lett belőle.” – mondta a büszke édesapa, Jos, a korábbi Forma-1-es pilóta a De Telegraaf újságnak.

„Megmondhatod, ha belenézel a szemébe. A karakterét illetően Max nem változott, de a személyisége rengeteget fejlődött az elmúlt kilenc hónapban. Sokkal érettebb, független és tudja, hogy működik a világ. Az én szerepemben is észrevettem. Egyre kevesebb dolgom van.”

Jos elmondta, hogy mivel Max-el már kevesebbet kell törődnie, így most nagyobb figyelmet fordíthat fia jövőjének menedzselésére.

„Megvan a lehetőségem, hogy beszélgessek másokkal, és rajta tartsam a szemem a háttér mögötti történéseken. Nyilván ez Max érdekeit szolgálja.” – így Verstappen akár 2017-ben egy versenyképes autóban ülhet majd az egyik topcsapatnál.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jos Verstappen , Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING