BRÉKING

Max Verstappen: Mindenki azt mond rólam, amit csak akar! Nem érdekel!

A Toro Rosso holland újonca maximálisan tisztában van azzal, hogy mennyire szerencsés, ugyanakkor keményen megdolgozott azért, hogy a Forma-1-ben szerepeljen.

Max Verstappent sok kritika nem érheti, hiszen a fiatalkora ellenére sokszor úgy versenyez, mint egy tapasztalt pilóta, aki már a sokadik szezonját futja a Forma-1-ben. A holland nagyon jól kezeli a nyomást, és nem foglalkozik az őt ért kritikákkal.

A monacói balesetét, amit az FIA nem mellesleg az ő számlájára írt, teljesen jól és gyorsan dolgozta fel.

„Nagyon sok időm nem volt gondolkodni a becsapódás előtt. Az egyetlen dolog, amire gondoltam, hogy ez egy nagyon nagy ütközés lesz.” – fogalmazott Verstappen a brazil Globo kérdésére.

„A baleset után azonban okosabb lettem az autómat és az F1-et illetően. Rájöttem például, hogy az autó nagyon biztonságos, és tényleg mindent beleadhatsz, ha kint vagy a pályán. Monaco sok mindenben segített nekem abban, hogy fejlődjek.”

17 évesen a Forma-1-ben lenni nagy büszkeség.

„Sok srác szeretné azt csinálni, amit én, de ez igen nehéz. Ez olyasvalami, amit egészen őszintén elmondhatok.”

„Lehetőségem volt arra, hogy sokat tanuljak az édesapámtól, aki F1-es versenyző volt. Ez egy olyan iskola, ami a legtöbb srác számára nem igazán érhető el. 17 éves vagyok, de sokkal tapasztaltabb, mint a többi azonos korú srác.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hihetetlen, hogy milyen emberek vannak… Ez a nyugdíjas most nagyon rosszul járt! Rátámadt a motorosra, aki azonban mindent rögzített, majd a földre vitte! auto-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 15.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója egy nagyon kemény figura, aki sok versenyzőt kikészített már. Vajon Marko kritikái milyen hatással vannak a fiatal pilótára?

„Őszintén szólva, nem érzek magamon nyomást miatta. Még soha nem éreztem. Csak arra összpontosítok, amit csinálok és azt a legjobban tegyem. Más versenyzők, a média és mindenki más azt mond rólam, amit csak akar. A csapat támogat engem, ami nagyon fontos. A végén azonban magadban kell a leginkább hinned, és nem szabad foglalkozni azzal, hogy mit mondanak rólad.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nasr: Nem tudok róla, hogy a Williamshez szerződnék
Következő cikk Verstappen: Ezzel a Mercedesszel 100%, hogy még Hamiltonnal és Rosberggel is meccsben lennék!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország