BRÉKING

Max Verstappen miatt újra lehet Holland Nagydíj a Forma-1-ben

A 18 esztendős szuper-tehetség szárnyalása miatt visszatérhet a holland versenyhétvége a Forma-1-be. Talán addigra már a Ferrari versenyzője lesz…

A Holland Nagydíj 1952 és 1985 között látta vendégül a Forma-1 mezőnyét Zandvoort-ban. A legutóbbi versenyhétvégét 1985-ben Niki Lauda nyerte meg a McLarennel a francia csapattársa, Alain Prost előtt. A dobogó harmadik fokára Ayrton Senna állhatott fel a Lótus-Renault színeiben.

Legutóbb Mexikó jelenthetett egy remek példát arra, hogy egy hosszabb kihagyás után mennyire sikeres lehet egy nagydíj. De ugyanezt el lehet mondani Ausztriáról is.

Újabb Hollandia esetleges visszatéréséről beszélnek, amit a városi tanács is megerősített. Jerry Kramer, helyi politikus a De Telegraaf lapnak elmondta, Zandvoort és Hollandia nagy történelemmel bír a Forma-1-ben, és noha tisztában vannak a magas rendezési költségekkel, mindenképpen meg kell vizsgálniuk annak a lehetőségét, hogy visszatérjenek.

A projekt legnagyobb mozgatórugója Max Verstappen lehet, aki idén mindössze 17 esztendősen debütált az F1-ben. A holland rendkívül erős teljesítményt nyújt és a hírek szerint legkésőbb 2017-től a Ferrari versenyzője lehet Sebastian Vettel mellett. Egy biztos, addigra az egyik nagy csapat le fog rá csapni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Újra együtt Hamilton és Scherzinger? fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 8.

Erik Weijers, a zandvoort-i pálya igazgatója az nu.nl lapnak elmondta, szükségük lenne néhány beruházásra a Forma-1 vendégül látásához, de ami ennél is fontosabb, egy harmadik félnek is támogatnia kellene a projektet. Tehát a kormány mellett befektetőkre is szüksége lenne Zandvoort-nak ahhoz, hogy 1985 után újra F1-es futamot rendezhessen.

Weijers hangsúlyozta, ez rengeteg pénzt ölelne fel, miután az infrastruktúrát is fejleszteniük kellene, nem beszélve a pályáról, és a különböző kiegészítő létesítmények felhúzásáról. Elmondása szerint a konkrét tervek kidolgozásával ez 2020-ig is eltarthatna. Ezzel együtt nem tartja lehetetlennek a dolgot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amit biztosan imádni fogsz: Irvine a V10-es Jaguarral Brazíliában
Következő cikk ÉLŐ közvetítés Vettel és Raikkönen ferraris parádéjáról Mugellóból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország