Max Verstappen még sohasem vezette a bajnoki ponttáblázatot – talán Portimaóban?

Habár még csak két versenyen vagyunk túl a Forma-1 2021-es szezonjában, már most elmondható, hogy szorosabban alakul a világbajnoki harc, mint az utóbbi években bármikor. Portimao azonban nem egy olyan helyszín, ahol a Red Bull és Verstappen tavaly jól teljesített.

Max Verstappen még sohasem vezette a bajnoki ponttáblázatot – talán Portimaóban?

Max Verstappen a 3. helyen végzett a tavalyi Portugál Nagydíjon, azonban a verseny nem alakult számára zökkenőmentesen, hiszen a futam elején ütközött Perezzel, majd Norrisszal kellett küzdenie, hogy visszakapaszkodjon a Mercedesek mögé.

„Nehéz volt tavaly, mert új aszfalt volt Portimaóban, szóval eléggé csúszós volt” – jelentette ki Verstappen a saját honlapján. „Remélhetőleg most már jobb a helyzet. Nagyon várom, hogy újra itt versenyezzünk, mert ez egy nagyszerű pálya.”

„Egyelőre úgy tűnik, hogy versenyképesebbek vagyunk idén, mint az előző évben, szóval remélhetőleg ez lesz a helyzet Portugáliában is” – tette hozzá a holland, aki ha ezen a versenyen legyőzi Hamiltont, minden esélye meglesz rá, hogy életében először átvegye a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

Még több F1 hír:

„Ez még mindig egy hosszú szezon, szóval nem gondolok erre” – fejtette ki a véleményét az újabb mérföldkőről Verstappen, majd azzal folytatta, hogy az erőviszonyok átalakulásáról még nem érdemes bővebb okfejtésekbe belemenni. „Ez egy folyamat, amelynek során közeledünk és közeledünk a Mercedesre.”

Egyelőre egy pont a különbség a két éllovas között Lewis Hamilton javára, minek után a brit rekorder Imolában megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ezzel pedig begyűjtötte az azért járó plusz egy egységet.

Hamilton: A Mercedes pengeélen táncol a W12 egyensúlyával…


Az Ed Carpenter Racing-Chevrolet versenyzője, Rinus VeeKay komolyat bukott az indianapolisi pályán az Indy 500-as teszten, amit sajnos nem úszott meg sérülés nélkül: eltört az ujja.

megosztás
hozzászólás
Az AlphaTauri és a bajnoki cím? Gasly szerint lehetséges lenne...
Előző cikk

Az AlphaTauri és a bajnoki cím? Gasly szerint lehetséges lenne...

Következő cikk

Autót törni bizony fájó dolog pénzügyileg – idén meg aztán különösen

Autót törni bizony fájó dolog pénzügyileg – idén meg aztán különösen
Hozzászólások betöltése