Max Verstappen is a mezőny végéről rajtolhat Belgiumban – sajtóhír

Az általában jól értesült holland Telegraaf úgy tudja, hogy Charles Leclerc mellett Max Verstappenre is motorcsere vár, amelynek következtében a két bajnoki éllovas csak a rajtrács végéről indulhat.

Max Verstappen, Red Bull Racing, speaks to the media

Kifejezetten érdekesen alakulhat a Belga Nagydíj, ugyanis azon kívül, hogy elképzelhető, hogy az eső is leesik, a jelek szerint több bajnoki élmenő, név szerint Charles Leclerc és Max Verstappen is a mezőny végéről indulhat motorcsere miatt.

A Motorsport.com szerint Leclerc új motort, új váltót, valamint frissített hibrid-komponenst fog kapni Spa-Francorchamps-ban, míg a holland Telegraaf szerint pedig Max Verstappen is új motort és váltót kap.

Még több F1 hír:

Ez azt jelenti, hogy nagy esély nyílik a Sainz, Perez és a két Mercedes-pilóta számára, akik viszont a hírek szerint nem kapnak büntetést – a német istálló pilótái ugyanis Belgiumban még csak az idei harmadik motorjukat fogják használni.

Arra pedig már nem kell sokat várni, hogy újra pályára menjenek az F1-es kocsik, hiszen 14 órától az első, 17 órától pedig a második szabadedzés fog következni, amelynek történéseiről természetesen a hu.motorsport.com is beszámol.

Véget ért az Alfa Romeo és a Sauber partnersége...

megosztás
hozzászólás

Ricciardo elismerte, kihagyhatja a 2023-as szezont

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Belga Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)

Feliratkozás