Max Verstappen egy középcsapat felemelkedésére számít 2023-ban

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elmondta, hogy megérti Fernando Alonso döntését, és hogy szerinte figyelni kell majd az Aston Martinra a következő szezon folyamán.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Bombaként robbant a hír, amikor augusztusban Fernando Alonso bejelentette, hogy az Aston Martin kedvéért elhagyja jelenlegi csapatát, az Alpine-t, és kétéves szerződést kötött a silverstone-i bázisú istállóval.

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen viszont megérti a kétszeres világbajnok döntését, mondván az Aston Martin a csúcsra akar törni, és ez egy izgalmas kihívás a 41 éves pilóta számára:

Még több F1 hír:

„Az Aston Martin egy olyan csapat, amely a csúcsra akar törni a Forma-1-ben. Rengeteg embert vettek fel, ezért megértem Fernando döntését, aki azért ment oda, hogy jobb eredményeket szerezzen.”

„Azt gondolom, ez egy izgalmas kihívás, és szerintem figyelnünk kell majd rá 2023-ban” – fogalmazott Verstappen, akiről Alonso korábban azt mondta, hogy miatta és Russell miatt nézett F1-es versenyeket, amikor nem volt a mezőnyben.

Olyasmi fordulhat elő Hamiltonnal, ami pályafutása során még soha...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: az FIA-nak több motort kellene engedélyeznie a monzai káosz után
Következő cikk Többen is beszóltak az F1-nek, miután a Red Bull ejtette Herta szerződtetését

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország