Max Verstappen: „Biztos, hogy nem hatszoros világbajnok Lewis?”

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen érdekes beszélgetést folytatott le egy újságíróval Hollandiában: visszakérdezett, hogy valóban hétszeres világbajnok-e a brit.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, is interviewed after the race

Max Verstappen és Lewis Hamilton hatalmas csatát vívott 2021-ben a világbajnoki címért, azóta viszont a Red Bull Racing jóval előrébb jár, mint a Mercedes, így ritkán kell megküzdeniük egymással a pályán.

A holland nagydíjhétvégén pedig Hamilton neve is felmerült Verstappen egyik nyilatkozatában az Express szerint, egy újságírói kérdésre így válaszolt a holland:

Még több F1 hír:

„Lewisról nem tudom biztosan, hogy hányszoros világbajnok, hat vagy hét világbajnoki címet nyert, de ti biztosan tudjátok” – mondta Verstappen, majd az újságíró elmondta, hogy 2008-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban lett világbajnok.

„Biztos vagy benne, hogy hét, nem pedig hat?” – kérdezett vissza mosolyogva Verstappen, mire az újságíró azt mondta, nézzen utána, benne van a történelemkönyvekben.

„Hát, nem vagyok benne túlzottan biztos, nem szoktam olvasni a Wikipediát” – zárta a kétszeres világbajnok a holland nagydíjhétvégén.

Verstappen nemrég arról is beszélt, hogy a testvére még nála is tehetségesebb lehetett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A szingapúri pálya változtatásai jelentősen átformálhatják a verseny képét?
Következő cikk „Kimi Räikkönen gyorsabb volt, mint Fernando Alonso!”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország